MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972
1972-10-05 110. öe. - 1972_PB 110/192
Tájékoztató .jelentés az V. ötéves terv b udapesti lakástele pités előzetes progra mjára. Már az 196o-as általános városrendezési terv a lakóterületek kiterjedésének és jellegének meghatározásával együtt kijelölte a koncentrált formában történő lakásépítésre ilkalmas te rületeket is. Ezeket a helykijelöléseket a Kormány a terv 1971es felülvizsgálata alkalmával újból jóváhagyta. 196o óta e terv szerint folyik Budapesten a lakásépítési program megvalósítása, A kijelölt területek közül előbb természetesen a sürün beépi tett várou köz pont és a peremkerületek közötti aránylag bftéoi <• tétlen és a meglévő közműhálózatba könnyen bekapcsolható területek beépitésére került sor. így az V. ötéves terv időszaka ban már az elavult belső városrészek és a peremkerületek köz •*. pontjának fokozott rekonstrukciója volna soronkövetkező fela * dat. Minthogy azonban a népgazdaság jelente gi anyagi helyzete nem teszi lehetővé meglévő laka* >k jelenleginél lényegesen na-» gyobb arányú megszüntetését, a házgyárak technológiája pedig ma még nem alkalmas rekonstrukciós feladatok megfelelő árszinten való végrehajtásara, uj, beépitetlen, az általános rendé zési tervben tartalék területként megjelölt terűletek igénybevétele is szükségessé válik. Egy nagyobb épitési terület műszaki-gazdasági elokészitése általában 4-5 évet igényel ahhoz, hogy a kivitelező vállalat az építkezést megkezdhesse. Olyan területeken pedig, ahol bonyo lult közmüvesitési, közlekedési, vagy szanálási problémák a dódnak, az előkészítési idő ennél két-három évvel is hosszabb lehet. Az V. ötéves terv elokészitése tehát már olyan állapot/92-