MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972
1972-10-05 110. öe. - 1972_PB 110/73
rvul Még egy dolgot a kereskedelemmel kapcsolatban! Folynak az előkészületek, és meg is kell valósitani azért, hogy a nagy lakótelepeken: Kelenföldön, Újpalotán, Zuglóban és Óbudán kereskedelmi központok is lakásarányosan felépüljenek 1975 végéig. Folyamatosan fognak épülni, és felszámolódik az az elmaradás, amely jelenleg is megvan, de részben már a harmadik ötéves tervről húzódott át erre az ötéves tervre. A későbbi években is alkalmazni kívánjuk a lakóház felújítások tekintetében azt a módszert, amelyet most már évek óta alkalmazunk, hogy tudniillik a közlekedési osomópontok rendezésével a környezetet is rendbetegyük: parkosítsunk, a lakóházaknak legalább a külső homlokzatát, az utakat rendbetegyük. Azt hisszük, hogy erre is feltétlenül szükség van. Természetesen az üzleteket is rendbetesszük. A terv felülvizsgálatával kapcsolatban elmondottakat kell tulajdonképpen a főváros és a kerületek 1973. évi tervének összeállításánál is figyelembe venni, és gondolom, hogy politikailag is rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy megértsük és helyesen értékeljük helyzetünket, és szerintünk tulajdonképpen minden nehézsége ellenére is optimisták lehetünk a főváros fejlesztését illetően, mert minden területen sokkal nagyobb fejlődést érünk majd el, mint az elmúlt ötéves tervben. A feladatok maradéktalan teljesitése természetesen a fővárosi Tanáos vezetőitől, adott esetben a kerületi tanácsoktól, az érintett szervektől is nagyon kemény, az eddiginél alaposabb, színvonalasabb, lelkiismeretesebb munkát igényel. Alapvető kötelességünk biztosítani, hogy meglévő anyagi eszközeinket a legcélszerűbben, takarékosan használjuk fel, és biztosítsuk azt, hogy a lehető legtöbb épület épüljön fel belőlük. Szükség I