MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1971
1971-12-16 106. öe. - 1971_PB 106/16
43 42 Bakó elvtársnő; Én is a javaslattevők közé tartozom és két javaslatot tettem, amit ugy érzem nem vettek be: - Bp-i Párt-Archintum helyzetének megvitatása, - a másik a Kegyeleti Bizottság munkájának megvitatása. Ha ez az I-ső félévben nem fér bele, akkor a II. félévbe kellene szerepeltetni. Az Archívum 1961-es Titkársági határozat alapján létezik budapesti és megyei szinten. A megyékben ezek munkáját már tárgyalták, s véleményem szerint budapesti szinten is legalább egyszer kellene ezzel foglalkozni. Ez annál is fontosabb, mert látnunk kell, hogy a párt anyagok hogyan vannak kezelve, és milyen az elérhetőségük. Ismétlen ezt meg kellene gondolni, hogy kihagyjtte-e? Kegyeleti Bizottság; tudjuk, hogy ez egy periférikus terület, de mivel Budapesten él a régipárttagok legnagyobb száma, /8.000/ itt jelentkezik a legtöbb probléma is. A Bizottság munkájáról szerintem elsősorban budapesti szinten kellene áttekintést kapni. Csendes elvtárs; Két dologgal szeretnék foglalkozni; - Legtöbbször PB. ülésen, amikor KB. határozatot tárgyalunk meg akkor fel lesz olvasva a határozat, és utána a budapesti feladatokról van szó. Nem lehetne ugy megoldani, hogy,a PB-tagok jöjjenek be és olvassak el es itt mar csak arról beszeljünk, ami a PB. feladata, igy több idő marad a tennivalók megbeszélésére. - A PB. ülés első napirendi pontjánál a X. Kongresszus határozata végrehajtásának tapasztalatainál ne csak a kerületi vélemények, hanem a mi tapasztalatunk is legyen benne. A 2. pontnál a főv. munkaerőhelyzete; itt ne arról legyen szó, hogy hogyan áll ez, hanem amit Németh elvtárs is mondott: hogyan áll a szakmunkások továbbképzése, az adminisztratív létszámcsökkentése szemszögéből elemezni. Az anyaggal ezek kiegészítésével egyetértek. / AG