MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1971
1971-09-27 105. öe. - 1971_PB 105/38
4megteremtését szolgálja és a felülvizsgálatnak végső soron ez a célja. Ahol az egyensúly ténylegesen nincs meg, ott a felülvizsgálat alapján a programban lévő fejlesztések egy részét törölni kell. Azok az ágazato-k jutnak nehéz helyzetbe, ahol a szabályokat nem tartották be. A beruházási feszültséget érezzük mi is. A IV. ötéves terv előkészítésekor gondosan igyekeztünk ugy összeállítani a tervet, hogy külön hangsúlyt kapott a saját épitoipari szervezeteink fejlesztése. Egyidejűleg felülvizsgáltuk a magas- és mélyépitési kapacitásainkat is. A magasépítést, főleg a lakásépítést megerősítettük, és létrehoztunk egy mélyépitési vállalatot. Az egész terven belül legnagyobb gond a 91.000 lakás megépítése. Ennek érdekében a VB. határozatot hozott, hogy lakótelepenként meg kell vizsgálni, hogy hol oldható meg a korszerű technológia és hol a hagyományos. A munkát még nem lehet befejezettnek tekinteni, amig az előirányzott program meg nem valósul. Általában a beruházási tevékenység szervezettebbé tétele eredményeként az épitoipari szervezetek is sokkal jobban lesznek képesek dolgozni, nagyobb termelékenység mellett, mert - ezt az eddigi vizsgálataink is igazolják - saját portánkont is vannak tennivalók. A kapacitás biztosításához tartozik, hogy a Fővárosi Tanácson belül létrejött az u.n. koordináló bizottság azzal a céllal, hogy a kapacitásokat orientálja a legfontosabb beruházások felé. Pl. szociális, kulturális beruházásokra. További feladatok: a IV. ötéves tervünk teljes áttekintésére meg kell szüntetni a feszültségeket, pénzügyi, műszaki és szervezeti vonatkozásban, melyek ismereteink szerint veszélyeztetik az ötéves terv végrehajtását. Ennek általánosnak kell lenni. Az ágazati programok felülvizsgálatát ajánlani fogjuk a kerületi tanácsoknak, akik ennek megfelelően a saját hatáskörükben vizsgálatokat fognak végezni. A feladatok bizonyos rangsorolására szükség lesz, hogy azok a beruházások valósuljanak meg a IV. ötéves terv időszakában, amelyek annak gerincét adják. Első helyen a lakásprogram áll, utána a közlekedés fejlesztése, ezzel együtt kell jelezni a kommunális beruházásokat is. A felülvizsgálatnak fő célja a IV. ötéves terv teljes és maradéktalan megvalósítása. Ennek érdekében a takarékos megoldásra kell törekedni. Ugy itélem meg, hogy ennek a hatalmas feladatnak jó végrehajtásához jó politikai légkör kialakítása is szükséges. 3S