MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1971

1971-03-29 102. öe. - 1971_PB 102/45

- 9 ­A tanácsi szervek mellett igen fontos feladat hárul más szer­vekre, vállalatokra egyaránt. Ismereteink alapján a nyugdíj­intézetek már megfelelő eligazitást kaptak a lakbérhozzájáru­lással kapcsolatos feladatok elvégzésére. A nyugdíjintézetek tájékoztatója alapján a z első hónapokban azzal kell számolni, hogy a nyugdijasok a lakbérhozzájárulásu­kat még nem minden esetben kapják meg nyugdijukkal azonos idő­ben. Javasoljuk, hogy erről a nyugdíjintézetek sajtón, rádión és tv-n keresztül adjanak megfelelő tájékoztatást, hogy időben megszüntessük a jóértesültek mende-mondáit. A vállalatok, intézmények, szövetkezetek felkészüléséről már nem mondhatjuk el mindazt, amit a nyugdíjintézet tevékenységé­ről mondottunk. A megjelent ÉVM és PM végrehajtási utasitást követően több mint egy hónap eltelt és ismereteink alapján azt tudjuk mondani, hogy eddig nem forditottak elegendő figyel­met az utasitásban foglaltak végrehajtására, a nyilvántartások megszervezésére, a lakbérhozzájárulás folyósítására való felké­szülésre. A kerületi PB-k, az SZBT figyelmét felhívni! Politikai problé­mát jelentene az, ha a hozzájárulás folyósitása nem kezdődne meg időben még a magasabb lakbérfizetés előtt. Kedves Elvtársak! Főváros unk^ legnagyobb társadalmi, sőt bizonyos mértékig politikai probléma a lakáshelyzet. Ezért fordit a Budapesti PB. és a Fővárosi Tanács is ennek az igen jelentős és nagy tömegeket érintő problémának a megoldására már évek óta nagy figyelmet. A Budapesti PB. és a Fővárosi Tanács politikai fe­lelőssége igen nagy azért, hogy a P41.Biz.-nak a főváros fej­lesztésére vonatkozó határozata alapján a IV. ötéves tervidő­szakban a lakásépités céljára biztositott pénzeszközöket meg­felelően felhasználjuk és minden lehetséges intézkedést meg­tegyünk a helyzet javitása és e nagy társadalmi probléma megol­dása érdekében. ur

Next

/
Thumbnails
Contents