MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1970
1970-09-24 97. öe. - 1970_PB 97/167
- 26 A főváros IV. ötéves tervének célkitűzései minden eddiginél nagyobb fejlesztés megvalósítását teszik lehetővé. A terv reális végrehajtása azonban szervezett, fegyelmezettebb munkát és nagy erőfeszítéseket igényel. Kiemelkedő szerepe lesz a terv végrehajtásában a fővárosi pártszervezeteknek és kommunistáknak. A vállalati, szövetkezeti és intézményi pártszervezetek hassanak oda, hogy az érintett egységek a tervezéstől a beruházások átadásáig jól szervezett, gazdaságos és pontos munkával szolgálják a terv célkitűzéseit. Olyan szemléletet kell kialakítani, amelyben minden érdekelt elsőrendű kötelességének tartja e feladatok megvalósításának elősegítését. A lakásépítés fokozása erdekében is szorgalmazni kell, hogy erre a célra rendelkezésre álló anyagi eszközök felhasználásával a váll; 1.,tok az eddigieknél jobban segítsék dolgozóik lakásgondjainak megoldását. Elő keli segíteni, hogy a Budapest területén működő építőipari vállalatok kapacitás-hiányok megszüntetése érdekében a korábbiaknál lényegesen nagyobb részt vállaljanak a lakossági ellátás céljait szolgáló létesítmények /egészségügyi, oktatási, szociális stb c/ megvalósitásábó1. RgTÁRO,ZATI JAVASLAT A Budapesti Pártbizottság a Fővárosi Tanács IV, ötéves célkitűzéseiről szóló előterjesztést tudomásul veszi és helyesli, hogy e célkitűzések kerüljenek a középtávú tervidőszakban a tanácsi gazdaságban megvalósításra. Budapest, 1970, szeptember 17. Sarlós István s.k. Látta; Szépvölgyi Zoltán ü.k. /£}