MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1970

1970-09-24 97. öe. - 1970_PB 97/36

különböző okok miatt. Egyrészt azért, mert ahhoz, hogy másutt felépítsük, sok müüősfa és rendkivül nagy összegre van szükség, másrészt azért, mert megváltozik a vásár jellege. Eddig 1 millió látogató volt egy vásáron, most a tavaszi-őszi vásárra összesen 3oo ooo látogatót terveznek, továbbá a nagydijas bemutatót meg le­het tartani a mezőgazdasági vásár területén. Az átalakitott épü­leteket télen is lehet használni. Ma is van egy sor kiállitás a ligetben és igényeljük, hogy ugy oldják meg, hogy télen is lehes­sen használni. A tervben szereplő összes programpontunk azt igény­li, hogy rendkivül pontos, naprakész koordináció folyjék azon vállalatok és intézmények között, amelyek Budapesten dolgoznak. Évek óta működik a Tanács vezetésével egy koordinációs bizottság, amelynek az a feladata, hogy a vállalati-üzemi beruházások között összhangot teremtsen és az intézményt kiszolgáló létesitményt egy kapai kalapból oldják meg. Néhány tucatmillió forintot már eddig is megspóroltak a budapesti vállalatok ezzel a koordinációval. A IV. ötéves tervben ezt következetesen végre akarjuk hajtani, főként azokon az ipari területeken, ahol nagyobbszabásu beruházá­sok várhatók. A koordináció során azt várjuk a budapesti üzemek­től, amire már felszólitást is kaptak és különböző nyomtatványok is vannak, hogy olyan pontos kidolgozott tervük legyen, amelyből meg tudjuk, hogy a termelést hogyan akarják felfuttatni, a terme­lés felfuttatása jelenthet munkaerőigényt, milyen jellegű munka­erőigényük van, hogyan akarják a munkaerőellátást biztositani, ho gyan akarják a megszerzendő munkaerők munkalehetőségeit meg-

Next

/
Thumbnails
Contents