MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1970
1970-04-23 94. öe. - 1970_PB 94/95
«- 9 csak viszonylagos és nem abszolút lehet. Semmiféle teljes, abszolút önfinanszírozásra, vagy önellátásra berendezkedni nem lehet és nem is szabad. Az államnak a döntő pontokon fenn kell tartania a beleszólási lehetőséget, elsősorban a tervek, a rendelkezésre bocsátott összegek tekintetében, és másodsorban a központi szabályozók által elég szigorúan behatárolt működési területtel, A KB. úgy határozott, hogy a tanácsrendszer fejlesztésének alapvető elvi kérdéseit megvitatás ós jóváhagyás céljából a Párt X. Kongresszusa elé terjeszti. II. A választási rendszer továbbfejlesztése. Az államélet, a szocialista demokrácia fejlesztésének kérdései között szerepel a választási rendszerünk vizsgálatára, korszerűsítésére vonatkozó javaslat is. A Központi Bizottság és a Kormány a téma vizsgálata alapján megállapította: 1./ A tapasztalatok azt bizonyitják, hogy az 1966. évi választójogi törvényben szabályozott választási rendszerünk alapelvei megfelelnek a jelenlegi társadalmi-politikai viszonyainknak, tehát alapvető módositásra nincs saükség. Változatlanul érvényben kell hagyni helyes alapelveit: az általános, egyenlő és közvetlen választás elvét, a szavazás titkosságát, az egyéni választókerületi rendszert, valamint a választások népfront jellegét. 95"