MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969

1969-02-20 86. öe. - 1969_PB 86/91

- 88 mációt, hogy náluk mi volt ott a gyárban, hogy jöttek az emberek, és ők nem tudtak válaszolni, hogy mi történt• Hát mondom, öregem, nem kaptál választ, mert mi sem tudtuk, hogy pontosan az történt, amit vártunk. Többek között fel kellett volna lépni valakinek nyiltan, meg nem tudom micsoda, nyiltan, TV-ben, rádióban, ós amellett minden többi ment, és rendben volt. /derültség/. Akkor mi is ültünk és vártunk* Mégis, hát mi történt? Akkor és most mit tudok neked információt mondani, hogy a Ganz­MÁVAG-ban téged ne sanyargassanak. No, ez az egyik, tehát még ilyen is előfordult, ez is volt. A másik meg, én megértem ezeket a tudós embereket, igaz, hogy nagytapasztalatu, más korosztály volt átlagban, mint akik itt van­nak, de azt mondom: tudós elvtársak, hát egy rendes, normál állam­polgárnak nem elég egy napra az, amit reggel az újságban megkap; nekem még sok is, nekem a fele elég volna. Itt ez történt, Zambiában, ott az, az ember már lassan belebolondul, már annyi lesz az infor­máció, meg a hir, hogy már azért nem. Szóval szerintem a párt információ kötelessége nem az, hogy infor­máció-halmazokat lapátoljon, hanem a kérdés jobb megértését segitő és lehetséges információkat adja meg. Éspedig más lehetőség van a belső pártéletben és a nyilvánosság tekintetében. A nyilvánosságot sem akarom ledegradálni, nagyon fontos, mert ha az az ember nem áll mögöttünk mi nem fogunk tudni bevonulni sehová. Nem is akarunk most már. /Derültség/. A nép támogatása kell. Úgyhogy ez a bizalom nagy érték, ezt erősiteni kell minden lehetséges módon. Meg kell - elvtársak - mondani, hogy ez a bizalom szó ebben az esetben egy szópár, ehhez jön egy másik szó: minél nagyobb a bizalom, annál nagyobb a felelősség, és aki örül annak, és tetszik neki m és mind­nyájan örülünk és tetszik nekünk, hogy bizalommal vannak a dolgozó nép, a munkásosztály, a parasztság, és általában a pártunk iránt, s konkrétan az üzemekben és a falvakban, állitom, hogy a helyi vezető­ségünk iránt is bizalommal vannak, és van tekintélye annak a vezetés­nek - az mindjárt tegye is hozzá a másik szót, hogy annak megfelelően növekszik a felelősség és aszerint kell dolgozni. Az eddigiekből következik - elvtársak - az, amit ezután kell majd 3/

Next

/
Thumbnails
Contents