MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969
1969-02-20 86. öe. - 1969_PB 86/88
egy Pártbizottságról, kerületi pártbizottságról szabad azt mondani, hogy a XIII. kerületi gyengén hajtotta végre ezt, vagy a XII* kerület jól. Meg kell mondani. Állni kell és az igazságnak megfelelően rá kell térni azekra a megnevezésekre. Meg kell mondani, hogy kiemelkedő, jó és a feltűnően gyengét és a rosszat is. Vissza kell erre a gyakorlatra térni, a nyilvánosság előtt is. Mert most már a káderek csak akkor kerülnek be az újságba, ha vagy megdicsőülnek, vagy elviszi őket a rendőrség /derültség/. A közbeesők is oda kellene, hogy kerüljenek, az sem volna rossz, ha ott volna a neve annak aki hibát csinál, az is az újságba kerülne, ha hiba volt. Ilyen módon is kell harcolni. Itt nagyon sok szó esett arról a bizalomról, ami kölcsönös bizalom a pártéletben is, tehát a párt vezető testülete és tagsága, a párt és a tömegek kölcsönös bizalomban élnek. És erre nagyon kell vigyázni és ezt erősiteni kell. Valóban ügyelni kell arra, hogy ezt a bizalmat ne csak időnként, véletlenül, a szükséges időben fogyasszuk, hanem hogy növeljük is ezt a bizalmat. És itt természetesen nem arról van szó, hogy a bizalom meggyőződésen alapul-e vagy nem. Mert a bizalom meggyőződésen alapszik általános értelemben véve és tömegméretekben, mégpedig olyan meggyőződés! alapon, hogy történelmi tapasztalatunk van itt, közvetlen tapasztalaton nyugszik. Erről annakidején Lenin igényelte és hirdette az élcsapat esetében!, hogy a tömegek saját mindennapos tapasztalat alapján győződjenek meg a párt bizalmáról mert akkor lesznek bizalommal és akkor támogatják. Bizonyos kérdésekben esetenként persze más is van, amikor csak az általános bizalom alapján elfogadja. Ezt most nem tudjuk, dehát valószinüleg igy kellett lenni, később megértjük, megmondjuk. Ezt szabad igénybevenni és ez van is. És ez a magyarázata annak, amikor a Karib-tengeri krizis volt, a Berlin körüli kiélezett helyzet bizonyos fázisában, - azt hiszem 1960-ban vagy a közeikeleti háború idején, vagy a csehszlovákiai helyzet kiéleződése idején, múlt év nyarán ezt a bizalmat a párt érezte. Azt sem nagyon tudták az emberek, mi történt a Karib-tengernél, stb. Mint ahogy tavaly augusztus 21-én 22-én még nem nagyon értették meg az emberek, mi történt, mi van. Ilyenkor ez segit a fellépésben is. Ezt épitenünk kell olyan oldalon is, hogy a lehetőség szerint biztositani az informáltságot, tehát a tájékoztatását az