MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969
1969-12-03 92. öe. - 1969_PB 92/6
KATONA IMRE elvtára: Szépvölgyi elvtárs elmondotta, hogy a mai pártbizottsági ülés nemcsak informativ jellegű, hanem lényegében is megvitatjuk a budapesti feladatokat, és határozatot hozunk* Ennek megfelelően - és a beszámoló alapján - mondják el az elvtársak az észrevételeiket. Ujfalusi elvtárs: Ugy érzem, hogy feltétlen egy-két gondolatot - nem törekedve arra, hogy a beszámolóból minden kérdést kiragadjak - el kell mondanom. A KB. ülést nagy várakozás előzte meg ugy a párttagok, mint a közvélemény részéről. Jelen pillanatban is nagy várakozás előzi meg a Budapesti Pártbizottság ülését; hogy.mikor lesznek taggyűlések, mikor kapnák tájékoztatást. A KB. ülése előtti hónapokban a politikai munkánkban igyekeztünk felhívni a pártszervezetek figyelmét, hogy a saját területükön a közvélemény bevonásával vizsgálják, ellenőrizzék az 1969. év eredményeit, és az 1970. évre gondolva dolgozzanak ki intézkedéseket összhangban a KB, határozataival. Az utóbbi időben sok pártszervezetünk vizsgálta a munkáját, különösen a IX. kongresszus határozatának végrehajtásával kapcsolatban. Elemző, felmérő munkát végeztek és nagyon élesen vetődött fel egy sor kérdés - amely elhangzott a Katona elvtárs és a Szépvölgyi elvtárs beszámolójában is ~, amely a KB. határozatában és a kerületben is fellelhető. A KB. reálisan és helyesen mérte fel az 1969évi eredményeket és azokat a feladatokat, amelyek előttünk állnak és ez a párttagság egyetértésével fog találkozni. Igaz, hogy központilag indokolt lett nagyon sok intézkedése meghozatala. A tájékoztatóban hallottak rácáfolnak azokra a híresztelésekre, amelyek jelentősen demagóg és ellenséges izt ütnek meg, pl. az áremelkedéssel kapcsolatosan. Ahogy Szépvölgyi elvtárs megemlitette, a KB. határozat komoly segitséget fog jelenteni a pártszervezeteknek ahhoz a munkájukhoz, amely a beszámolóban elhangzott. Ezt a határozatot egyöntetűen fogja a párttagig