MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969
1969-07-07 90. öe. - 1969_PB 90/95
2k tudományágat, majd pedig az ellenforradalom okozta eszmei zűrzavar nehezítette a fejlődést. A kutatások viszonylag szűk anyagi feltételei is akadályozták az előrejutást. 1960 óta a társadalomtudományok legtöbb területén kedvezőbb a helyzet, egyes ágazatai azonban a gyorsabb fejlődés ellenére is viszonylag nagyobb mértékben maradtak le, ennélfogva itt gyengébbek pozicióink. Ezért például; szükségessé válik a szociológia területén több kutatócentrum létrehozása megfelelő pedagógiai kutatóbázis kiépítése, a pszichológiában pedig a kutatások helyes struktúrájának a megteremtése. A társadalomtudományok terén számolni kell néhány, a kutatásokon kivül eső tényező befolyásoló hatásával is. A szocialista épitőmunka konkrét gyakorlatában az egyes országok között meglevő különbségek gyakran nehezitik a kutatásokban lehetséges és szükséges nemzetközi együttműködést. A polgári tudományok egyes részeredményeinek hasznosítását, az együttműködés helyes mértékének és gyakorlatának kialakitasát neheziti az a körülmény, hogy a kapcsolatokat a burzsoázia igyekszik saját politikai és ideológiai céljaira felhasználni. 2./ Különösen fontos - a társadalomtudományok sajátos helyzetével kapcsolatos - néhány alapvető politikai, ideológiai kérdés elemzése. a./ A társadalomtudományok legfontosabb sajátossága osztálymeghatározottságukban, ideológiai jellegükben található. Vannak, akik emiatt kétségbe vonják a társadalomtudományok tudományosságát , e gzakt s ágát. A társadalomtudományok egyrészt a valóság feltárására és megváltoztatására hivatottak, másrészt meghatározott ideológiai funkciójuk van. A valóságfeltáró munka nem gyengiti, hanem erősiti a társadalomtudományok ideológiai szerepét, a kettő egymástól elválaszthatatlan, szoros egységet alkot. wr