MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969

1969-07-07 90. öe. - 1969_PB 90/93

- 22 ­n kitott úgynevezett szófiai elven alapul -, hasznosan szolgálta a tagországok tudományos és gazdasági fejlődését. Ennek keretében - mindenekelőtt a Szovjetuniótól - hazánk is igen értékes segít­séget kapott, például a gépipari és olajbányászati, valamint atom­fizikai kutatások területén. Ez az elv ma már nem segiti megfele­lően a tudományos együttműködés fokozását, mivel nem teremti meg a kívánatos anyagi érdekeltséget. A szellemi termékek térítésmentes átadása nem serkenti a feleket az adott időben a légkor serübb eredmények rendelkezésre bocsátására. /Az NDK-val hazánknak már megállapodása van az érték alapján történő cserére./ A kapitalista országokkal kialakitott, rövid múltra visszatekintő tudományos kapcsolatok államközi szerződésekben tör­ténő rögzitése általában előnyös számunkra. A tőkés kapcsolatok jelenleg főként kutatók kölcsönös cseréjét, tudományos rendezvé­nyeken való részvételét stb. biztositják, ami szükséges és hasznos. Hiányoznak a gazdasági, esetleg értékesítési kooperációt is meg­alapozó közös kutatások. Aktivistásunk a nemzetközi tudományos szervezetek mun­kájában az utolsó évtizedben jelentősen fokozódott. A szervezeti tagságból adódó lehetőségeket /ösztöndijak, kutatási megbizások vállalása/ azonban nem használják ki eléggé. A nemzetközi tudományos kapcsolatok fontos formái a ku­tat'ók, tudósok hosszabb- rövidebb időtartamú külföldi utjai, Ezek száma is rohamosan növekedett az utolsó 10 évben. Az összes kiuta­zásoknak mintegy kétharmada szocialista relációjú, de a három hó­napnál hosszabb kiutazásoknak csak egyharmada irányul szocialista országokba. Ennek az az oka, hogy a szocialista országokba terve­zett tanulmányutak előkészitése hosszadalmas és bürokratikus, nyelvi követelményei szigorúbbak, anyagi feltételei rosszabbak, mint a nyugati országokba irányuló tanulmányútaké. A tudományos dolgozóink külföldi munkavállalása szám­szerűen nem jelentős. Többnyire egyezmények alapján jönnek létre ai

Next

/
Thumbnails
Contents