MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969

1969-06-30 89. öe. - 1969_PB 89/60

- 76 ­Másodszor, a négy párt kedvéért - bár meggyőződésem, hogy a többi párt is elfogadta volna - nem vittük a javaslatot a tanácskozás plénuma elé. Ebben nyilvánvalóan a kisebbség akarata érvényesült a nagy többség felett. Ebbbn a konkrét esetben azt hiszem helyesen jártunk el, nem akartunk ujabb problémákat teremteni; viszont nem véletlenül utaltan rá, hogy az egyenjogúság, a szuverenitás, a demokrácia és a kollektivitás elvének légköre nemcsak hogy élt, hanem vissza is éltek vele. És ebben a dologban még hatványozott mértékben jelentkezik. Ez nyilvánvalóan a következőkben még problémát fog majd okozni, amivel foglalkozni kell. Itt nem a dolog formális oldaláról van szó kisebbség, vagy többség, hanem az érdemi oldaláról, hogy pl. ezen a ponton kiindulva még milyen nehézségek állnak előttünk annak érde­kében, hogy az egységet teljsen elérjük. Végül az utolsó kérdés, hogy a tanácskozáson egy sor testvér­párt sikre,szállt azért, hogy valamilyen koordinációs nem­zetközi központot hozzunk létrei Ennek a pakisztáni pártnak a második konkrét javaslata az volt. Ezc többen is támo­gatták és ezzel ugyanúgy jártunk cl, mint az elsővel, hogy kifejeztük teljes elismerésünket, a javaslat helyessége felett érzett örömünket, és kértük, hogy vonja vissza.. De politikailag és a jövőre nézve nagyon jó előjelű dolognak tekinthető, mert arra gondolunk, hogy ez megint azt mutatja, hogy az egységért folytatott harcunkban milyen fokozati i eredmények vannak. Most általában a tanácskozásunkról szólva, a dokumentummal kapcsolatban. Egy részletkérdésbon arról szólva, hogy milyen igények, milyen problémák érlelődnek a mozgalomban, milyen * P

Next

/
Thumbnails
Contents