MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969

1969-06-30 89. öe. - 1969_PB 89/57

I - 73 ­/ hogyan szülessenek döntések, de arra is van azért most már gyakorlat, hogy ha esetleg ez a jövőben is probléma lesz. Az a körülmény, hogy a tanácskozás végén is még maradt olyan, hogy egyik vagy másik párt bejelentette, hogy elfogadja, alá­írja, de bizonyos fenntartással megmaradtak, vagy hogy a tanácskozás végén.egy párt nem fogadta el a öokumentumot és nem irta alá, Négy párt csak a harmadik fejezetet irta alá. Mindezek az előkészitésbeli és a tanácskozásban érvényesülő uj módszereket igazolják és szerintünk jóllehet ez mutat problémákat, nézot­eltéreéseket is, ugyanakkor ennek egy nagy pozitiv eredménye is van, nagy pozitiv ereje van, amely az igazi helyzetet igy jobban tükrözi, a valóságos helyzettel jobban összhangban áll és legfőképpen, hogy senki nem lehetett olyan, aki a moszkvai tárgyalóasztaltól akármilyen kis mértékben is rossz szájizzel kelt volna fel. Onnan mindenki azzal a jó érzéssel kelhetett fel, hogy rá tényleg nem gyakoroltak nyomást, senki nem sértőd­hetett meg azért, hogy végülis még mindig a maga külön véle­ményét, álláspontját hangoztatta. A tanácskozáson, de már az előkészítéssel kapcsolatban is uj jelenség, volt az, hogy milyen nyilvánosságot kapott a tanács­kozás. Itt elég utalni arra, hogy annak a közös magállapodás­nak az alapján, hogy t.i. a küldöttségek maximum négy gépelt oldal terjcdelmben a sajtóbizottságnak leadták felszólalásaik kivonatát és azt, amit az illető küldöttség adott le, amin nem változtatott a sajtóközpont, a Pravda szórói-szóra közölte, ez óriási jelentőségű dolog. Nem véletlen, hogy íiytugaton az imperialista sajtóban külön figyelmet szenteltek arra, hogy a 5*

Next

/
Thumbnails
Contents