MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969

1969-06-30 89. öe. - 1969_PB 89/52

- 66 ­nák voltak* Semmiféle módon senki korlátozva nem volt. Ennek megfelelően az illető küldöttségtől függött az, hogy mennyiben él, vagy esetleg egyes esetekben mennyiben él izissza az egyen­rangúságnak, az egyenjogúságnak3 a teljes szuverenitás érvénye­sülésének a lehetőségével,, Általában a pártok ezzel éltek, s helyesen éltek a köz javára, a köz érdekében, de - őszintén szólva - visszaélés is volt. És furcsa módon*eÍvtársak, ugyan­annak a pártnak a részéről történt ennek az egyenjogúságnak és szuverenitásnak a megsértésére kisérlet, amely viszont a leg­többet élt, sőt vissza is élt néha ezzel a lehetőséggel, amely a legtöbbet hangsúlyozza a szuverenitást és a be nem avatkozás elvét: nem kell tovább tépni az elvtársak idegeit, a román párt­ról van szó. Igen, ez talán furcsának tűnik első hallásra, pe­dig ez az igazság elvtársak. Az egész-előkészítésben - ebben mindenkinek egyforma a vélemé­nye, az olaszokat is beleértve - a románok voltak egyedül azok, akik a konzultatív találkozón megpróbálták, de nem sikeralt ne­kik, s most a tanácskozáson is megpróbálták megsérteni a szu­verenitást. Megpróbálták megsérteni az egyenjogúságot. Megpró­báltak olyan javaslatot tenni, hogy ők előirják az ő külön ro­mán politikájuknak megfelelően, hogy ..iről beszéljenek, illet­ve, hogy miről ne beszéljenek<> Ez az egyetlenegy kisérlet tör­tént, mind az előkészítésben, mind a tanácskozáson, amit v±-. szont egyöntetűen ós egyhangúlag minden párt visszautasított. Itt válaszoltam arra is, amit nálunk most sokszor feltesznek kérdésként, látom.a / hangulati jelentésekből, hogy miért marad­tak ott. a románok* Ezért maradtak ott a románok, mert ezzel a kísérletükkel elszigetelődtek, egyedül maradtak, s ezt nem kel­lett, hogy ott Moszkvában megtudják, ezt megtudták tavaly feb­ruárban Budapesten, s abból levonták a tanulságot, hogy e te­kintetben produkálhatják magukat, egy-két, több szinházat is S>-

Next

/
Thumbnails
Contents