MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969

1969-03-31 87. öe. - 1969_PB 87/6

"í ­Szeretném elmondani, hogy a bizottsággal megvitattuk ezt az anyagot, nagyon élénk vita zajlott le a bizottság ülésén. A bizottság tagjai nem mindenben értettek egyet az előterjesz­tett anyagban szerepelt megállapításokkal, illetve nem minds­gyik bizottsági tag értett egyet. Tulajdonképpen a bizottság vitájában is tükröződött az a sokszínűség, amely általában a felmérő munka során tapasztalható volt* Szeretnék röviden megjegyzéseket tenni az előterjesztéshez. Az első megjegyzésem az, hogy az elmúlt hónapokban végzett vizsgálatok során nagyon sok észrevétel, kritika hangzott el az ifjúságról. Ebben igen tartalmas volt a vissgálat. Tehát az értékelést, a probléma - feltárást illetően nagyon értékes volt a tapasztalat—szerzés, ugyanakkor az egész munkának van egy gyengesége: nagyon kevés kimunkált javaslat hangzott el a problémák megoldására, Tulajdonképpen ez tükröződik az elő­terjesztésben is. Kevés a kimunkált javaslat! Bárhol, bármilyen réteggel, bármilyen - ifjúsággal foglalkozó — intézmények ve­zetőivel beszélgettünk a problémák tömegeiét vetették fel, A megoldási javaslatok mindenütt szegényesek voltak, Elnézését kérjük a Pártbizottságnak azokért a sajtó - és bi­zonyos fogalmazásbeli hibákért is, amelyekből elég szép szám­mal van a jelentésben. Ezek közül; néhányat bevezetőben szeret­nék korrigálni. Először egy általános megjegyzek teszek. A jelentésben tudatosan a problémák kiélezésére törekedtünk, ez azonban bizonyos egyoldalúságot eredményezett. Hogy csak egy plaát mondjak: túlhangsúlyoztuk a felnőttek felelősségét és teljesen semmisnek vettük, olnagyoltuk például az ifjúság felelősségét a társadalommal szemben, ne sorolhatnék még más gyengeségeket is, amelyek a jelentés egészének alaphangjából érződnek, ÍTéhány konkrét dolgot mondok. A jelentés .?. oldalán szerepel: "a múlt zárt társadalmi osztályai fellazultak, stb, " gzt a megfogalmazást javasoljuk ugy megvál­toztatni, hogy "a múlt kizsákmányoló társadalmi osztályai meg­szűntek, dolgozó osztályai a munkásság,a parasztság át\alakultak". €

Next

/
Thumbnails
Contents