MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1968
1968-10-02 84. öe. - 1968_PB 84/9
/!!•napirendhez/ - 5Lantos Zoltán elvtárs /XV.ker.PB.titkára/ A napirend indokoltását megértem és az a helyi pártszervezetek felé közvetitem. Az általános politikai fejlődésen beiül a világnézeti harcnak e területén is előbbre kell lépni* Erre megvannak az objektív lehetőségek. Bizonyos szubjektiv feltételek is megvannak. Nem tartom könnyű feladatnak ezt. A határozati javaslatot megkaptuk, ebben a kerületünkről is van megjegyzés* "a kerületi párt és állami szervek az egyházpolitikai helyi feladatok meghatározására forditsanak nagyobb gondot". Ebből következik, hogy amit eddig tettünk, - kevés. Ezzel egyet tudok érteni. Hehéz meghatározni, mi legyen ez a helyi egyházpolitikai tevékenység. Katona elvtárs által elmondottakból kaptunk segítséget, de ehhez még több is kell. Az általános világnézeti agitációs és propagahda tevékenységen kivül egyetlen helyi egyházpolitikai tevékenység van kerületi szinten : a helyi egyházai vezetőkkel való politizálás. Ezekről néhány szót. Igaza van a határozati javaslatnak, hogy az egyház részéről nincs szembeállás. Ha felkérjük, hogy aszóijanak az április 4.-i ünnepségekről, akkor szólnák, igaz, hogy nem emiitik hogy a dicsőséges szovjet hadsereg szabadította fel hazánkat. Ha békegyülésen kell felszólalniuk, felszólalnak* És pozitiven. /Nem mindig/ Olyan is volt,hogy azt mondta az egyik pap, hogy azért van háború, mert rosszak az emberek. Heagálás erre megtörtént. Bizonyos utasitások nem mindig egyöntetűek. Amikor arról volt szó, hogy bevonni őket a HNF-be, bevontuk, amikor arról volt szó, hogy csökkentsük, akkor csökkentettük. Igaz, hogy most már ők szólnak a kerület nehéz helyzetéről. A tervekről és a jobb jövőről csak ugy beszélnek, hogy "bizzunk istenben". A tevékenységükbe közvetlenül beleszólni nem tudunk. Az engedélyeket pontosan kérik. Hogy mennyien járnak hitoktatásra, csak sejtjük. Nem kötelesek jelenteni. A kinevezésükbe sem tudunk beleszólni. Egyszer sikrült, de akkor sem já, ugyanis egy börtönviselt papot neveztek ki az eredeti helyett. Anyagilag nagyon panaszkodnak. Tudjuk, hogy nem a szocializmust szolgáljak, nem a céljaik változtak, hanem az eszközeik. Uj formákat keresnek ezek elérésére. A mi kerületi tapasztalataink alapján a házi látogatás növekszik, nem tudunk ellene fellépni. A munkásakadémiák, a TIT előadásokat tartanak. Az előadótól függően a tudomány legújabb eredményeit propagálják. Ezek az előadások népszerűek mint tudományos előadások. De a hatásuk a vallásos világnézet ellen messze elmarad a befektetés mögött. A következtetéseket ilyen vonatkozásban nem vonják le a világ teremtéséről, az eredendő bűnről. 3