MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1967

1967-06-28 76. öe. - 1967_PB 76/47

16 ­beruházások jó és gyors kivitelezésére. Áz állami szerveknek ebből a szempontból jól át kell gondolniok tevékenységüket és jobban be kell állniok a párt és a kormány gazdaságpolitikájának vonalába. Gazdaságpolitikánk megvalósulásának nemcsak egyik célja, de egyik fő feltétele is, hogy az életszínvonal a reform kibontakozásának időszakában mindvégig kiegyensúlyozott legyen és a termeléssel arányosan emelkedjék. Az állami tervezésben 1968-ra vonatkozóan elfogadhatónak látszik az, hogy a tervezett termelésnövekedés mellett, az átlagbérek 2 %-os emelkedését tegyék lehetővé népgazdasági átlagban. Ezt az összeget azonban az állam a jövő évben már nem osztja szét a vállalatok között automatikusan, hanem a vállalatok attól függően részesedhetnek )M&M belőle, hogy a jövedelmezőség növelésével meg­teremtik-e ennek anyagi fedezetét. Olyan mértékben részesedhetnek tehát a béremelkedésből, araennyivel növelték a társadalom egészének tiszta jövedelmét. Valószinü, hogy a későbbi években ennél nagyobb mértékben lesz helyes előirányozni a bérek emelkedését, 1968-ban azonban indokoltnak látszik bizonyos óvatosság. Az életszínvonal stabilitásának fontos feltétele az árszínvonal stabilitása. Nem lesz könnyű ezt biztosítani, mert.közben lehetővé kell tennünk az ár-arányok olyan elmozdulását, amit a költség-arányok és a piaci viszonyok indokolnak. A hatósági árrögzitésekkel biztosítható, hogy szociális szempontok alapján befolyásoljuk az ármozgásokat. Kellő biztonsággal számithatunk arra, hogy intézkedéseink nyomán az KE élelmiszerek árszínvonala változatlan marad és az emelkedés az iparcikkek árszínvonalában

Next

/
Thumbnails
Contents