MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1966
1966-03-25 66. öe. - 1966_PB 66/88
- s tennivalóit kialakítsák, elősegítsék. Nagyobb szerepet kell biztositani a munka módszerein belül a koordinálásnak, a párt, állami, gazdasági, tömegszervezeti vezetés tevékenységének összehangolására, egyöntetűségének biztosítására. A pártszervezetek minden szinten magas£oku igényességgel és következetességgel foglalkozzanak ,a káderekkel, ne tűrjék a helyes káderpolitika elveinek a torzítását; a vezető posztokon lévő, vagy beálli* tásra kerülő emberek iránt támasszanak megfelelő politikai követelményeket és emellett biztosítsák a munka eredményes ellátására szükséges hozzáértést és vezetői • készségeto Elő kell segíteni a tömegszervezetek, tömegmozgalmak további intenzivebb bevonását az előttünk álló feladatok megoldásába, hatáskörük növelését, az ezekben dolgozó kommunisták megfelelő összefogását és színvonalas irányítását e A budapesti pártszervezetek feladatát a kongresszusi és ezt követő Központi Bizottsági, illetve Budapesti PB határozatok szabályozzák. Gyengeségeink, torzulások a szemléletben és a végrehajtás területén vannak. Ezért a kongresszusra készülés során a budapesti pártszervek ós pártszervezetek mindenütt a politikai aktivitásul:, a szervező munka és káderfeladatok ellátása mellett fordítsanak fokozottabb gondot a meglévő határozatok végrehajtásának ellenőrzésére, a helyes szemilélet kialakítására. Az alapszervezeteket iráryitó pártszervek nyújtsanak e munkában színvonalasabb segítséget a helyszínen a végrehajtás első vonalában tevékenykedő pártalapszervc^etck számára. tó