MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1966
1966-03-25 66. öe. - 1966_PB 66/7
-• 4 Szegedi Andor elvtárs: Az előterjesztést jónak tartom, elfogadom, ^éhány észrevételein van: 1./ A program I. fejezetében, ahol a két pártértekezlet közötti helyzetet tárgyalja az anyag és me^állapitja, hogy jelentós eredményt értünk el; egy nagyon fontos kérdésről nem szól, és pedig - a legdöntőbb ami a változások során végbement - elsősorban a fővárosi munkásság politikai öntudatának növekedése, kifejezésre jut ez a szocialista brigádok megalkotásában. Javaslom, hogy a bevezető részben ezt emeljük ki. 2./ Meglátásom szerint nem helyes, hogy a bevezető részben nem teszünk emlitést arról, hogy az elért fejlődésben jelentős szerepe volt a tömegszervezeteknek. Világos, hogy számottevő volt a hozzájárulásuk mindazokhoz a sikerekhez amiket az elmúlt években elértünk. Ami az elemző részt illeti; az I. fejezetben a gazdasági helyzetünkről szóló megállapitás véleményem szerint nagyon tömör. Tudom, hogy a rövidség miatt nagyon nehéz megfogalmazni, mégis van olyan érzésem, hogy a negatívumokkal nagyon óvatosan bánunk. Például a lakásépités, a valóság az, hogy az eredeti elgondolásokat nem teljesítettük. Helyeselném ha önkritikusabban foglalnánk állást ezekben a kérdésekben. Az anyag 5. oldal b. pontjában arról irunk, hogy a pártszervezetek tömegpolitikai munkájában fejleszteni kell a kezdeményezést; ne nézzék tétlenül hanem harcoljanak a téves nézetekkel szemben. Szerintem ezt lenne szabad állitani minden fogyatékosságuk ellenére sem, hanem azt kellene irni, hogy az eddiginél következetesebben harcoljanak. A II. fejezetben a bizottságok munkájára vonatkozóan egyetlen megjegyzésem lenne: a pártbizottságok, tömegszervezetek munkájával két bizottság is foglalkozik, szinte teljesen azonos szövegezésben irunk róla, ezt jobban el kellene határolni. Gondolom egyik helyen a tartalmi, a másik helyen a szervezeti munkájával kellene foglalkozni. Venéczi elvtárs szóbeli beszámolójához: 1./ AZ elvtársak sem készültek fel arra - és nem is feladata talán a mai PB. ülésnek -, itt részletesen kifejteni a véleményünket, mert ugy gondolom, hogy van időnk még rágódni ezeken a dolgokon. Ami a belső pártélet fejlődése mellett megállapításaim szerint szembetűnő az, hogy a tájékoztatás a pá r téleten belül feltétlenül javult, fejlődött. -^