MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1966
1966-04-15 67. öe. - 1966_PB 67/29
- 26 Szépvölgyi Zoltán elvtárs /válasz/ A vita egészében elérte azt a célját, • amit a KB. elénk tűzött. Ugy gondolom, hogy a vélemények, javaslatok helyesek voltak, kiegészítik a beszámolót, illetve az előterjesztést. A javaslatokat mi továbbítani fogjuk a KB. illetve a Fővárosi Tanács részére. A tervtörvényben nem lesznek részletes megfogalmazások. Az itt elhangzottaknak egy jelentős része nem is fér bele és éppen a cselekvés gyorsasága, rugalmassága érdekében szűkebb lesz mint amit mi megszoktunk. Nem lenne helyes továbbitani azt a javaslatot, amit Perényi elvtárs tett, hogy a szociális létesítmények rovására épitsünk uj lakásokat, miután azokban sem bővelkedünk. Azzal azonban egyetértünfc,,hogy a lakásszámot amennyiben arra lehetőség van, emeljük, mivel ismereteink szerint ehhez elegendő épitési kapacitás is rendelkezésre áll. Egyetértünk azzal, hogy a főváros mellett öt vidéki várost ellenpólusként fejlesszenek, azonban nem helyeselhetjük, hogy ezt a főváros terhére valósítsák meg. Szeretnék Szabó elvtársnőnek válaszolni egy kérdésére, amit féreértett. Felvetette, hogy a beruházások összetétele rosszabb, mint a II. ötéves tervben volt. Ez félreértés. Az épitési hányad nem kedvezőtlenebb, hanem - és ez a probléma - nem javul a terv egészével össhangban, nem felel meg az előirányzat a terv egész célkitiizéseinek. Tehát tul sok az épités. Ezt kell még a fcsmr továbbiakban felülvizsgálni. Arra nem tudok most választ adni, hogy a munkabér a III. ötéves terv időszakában milyen ágazatokban fog emelkedni, de továbbítani fogjuk .azt a javaslatot, hogy elsősorban az alacsony béreket, a női munkaerők bérét kellene emelni. Szegedi elvtárs emiitette a szakközépiskolai oktatás fejlesztését. Itt nem egyszerűen csak a szakközépiskolai oktatás fejlesztéséről, hanem szakmunkás képzés x^roblémájának megoldásáról is szó van. A szociális, munkavédelmi, egészségügyi beruházások fejlesztését tételesen előirni egy tervben nem lehetséges, de az szükséges, hogy a tárcák a kellő figyelmet fordítsák ezekre a kérdésekre. A fővárosi lakásprobléma közül nem az a legnagyobb, hogy milyen a szövetkezeti ós az állami lakások aranya. Az alapvető probléma az, hogy a jogosult igénylőkhöz képest viszonylag kevés az épiteni tervezett lakás szám. Ezért lenne célszerű, ha lehetséges az állami és szövetkezeti lakásszámot tovább emelni. Mező elvtársnő feltette a kérdést, miért drágul meg a lakásépítés. Igényesebb a felszerelés, növekszik az alapterületük, korszerűbb, központi fűtéssel látják el, a közművesítés problémája nagyobb mint volt. Kifogyott a főváros a közművesített területekből, tehát szanálással lehet csak uj lakásokat épiteni. ,29