MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1965

1965-01-09 54. öe. - 1965_PB 54/85

Kezdeményezzék - és segítsék, - hogy a gazdasági vezetés folyamatosan tanulmány oz za a munka és technológiai f egyel em alakulását, tár­ja fel a lazaságok okait és tegyen megfelelő szervező, műszaki, fegyelmező intézkedéseket . A tapasztalatok alapján a mozgalmi szervek szemléltetően magyarázzák a dolgozóknak, hogy a fegyelmezetlenség milyen kárt okoz a kollek­tívának, a népgazdaságnak. A munkaverseny-feladatok meghatározásánál tűzzenek ki konkrét célokat a fegyelem meg -> szilárdítása, a kieső idők csökkentése érdeké­ben. Ösztönözzék a versenyzőket, hogy vállal­ják az állásidők okainak feltárását, az önfény­képezést, az időveszteség rendszeres nyilván ­tartását, saját körbeni csökkentését. A gazdasági vezetéssel közösen szervezzenek müszakij közgazdasági szakemberek, szakmun­kások és a mozgafaii szervek képviselőinek részvételével komplex-brigádot egy-egy terü­leten, munkafolyamat során, termék előállításá­nál jelentkező, időveszteség, a nagyarányú túl­órázás okainak feltárására, kiküszöbölésére,il ­letve a szükséges idő csökkentésére vonatkozó javaslat kidolgozására. Tanácskozzanak a dol ­gozók különböző kollektíváival, - pl. technoló­gusok, szocialista brigádok, stb. - kérjék ki vélemény .et, javaslataikat. A gazdasági veze­tést ösztönözzék azok határidős megvalósítására. - 23

Next

/
Thumbnails
Contents