MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1965

1965-12-15 64. öe. - 1965_PB 64/28

- 14 ­rekonstrukciókat, meglévő üzemeink modernizálását, bővíté­sét. Ez ellentmondani látszik annak a célnak, hogy iparsze­gény vidékekre uj üzemeket építsünk, Helyesen értelmezve a végrehajtsát, az ellentmondást feloldhatjuk. Zsúfolt nagy­városokban, elsősorban Budapesten kell igen következetesen a beruházások rekonstrukció jellegét előtérbe helyeznünk és azt a célt kitűzni, hogy a rekonstrukció során a termelékeny­ség erősen növekedjen, az átépített üzemek ne foglalkoztas­sanak több létszámot, sőt lehetőleg létszám megtakarítást érjünk el ugy, ahogy azt a Minisztertanács közelmúltban ho­zott határozata tartalmazza. Az egyes üzemeknél létszám meg­takarításra annál is inkább szükség van, mert elkerülhetet­len, hogy egyes esetekben, például Budapesten is ne végezzünk olyan beruházásokat, amelyek létszámnövekedéssel járnak. Pél­dául 5 éves autóbusz programunk megvalósításához kénytelenek leszünk az Ikarusz gyárat Budapesten ugy fejleszteni, hogy növeljük a létszámot. Ennek ellensúlyozására kell más üze­mekben olyan modernizálást, rekonstrukciót végrehajtani, amely ezt ellensúlyozza és létszám-megtakaritással jár. Az a cél, hogy Budapesten enyhítsük a munkaerőhiányt és egyide­jűleg vidéken uj munkalehetőségeket teremtsünk, ami nemcsak beruházások révén valósitható meg. A munkaerőfeleslegek le­vezetésének útja az is, amelyet eddig nem elég következete* sen használtunk ki, hogy a termelést a munkaerőhiányokkal küzdő üzemekből és Budapestről is áttereltük volna már mű­ködő vidéki állami és tanácsi ipari üzemekbe ugy, hogy a vidéki kapacitást műszak szám emelésével, vagy más módon jobban kihasználjuk c Különösen fontos, hogy az iparvezetós átszervezésekor létrejött országos, főleg budapesti nagy­vállalatok bőségesen éljenek ezzel a lehetőséggel, a ter­melés átterelésének különböző formáival. A beruházási munkában ujabb feladatokat tűztünk ki a kon­centrálás, a beruházások szétaprózottságának csökkentése terén. Ezt jelzi, hogy a jövő év folyamán a terv szerint mintegy 3oo db. értékhatár feletti beruházás fejeződik be, illetve lép üzembe és 28o létesítmény kivitelezése kezdő­dik meg, A beruházások tervezésével kapcsolatban uj az, hogy amikor a terv készült az OT felszólította a vállala-

Next

/
Thumbnails
Contents