MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1965

1965-10-29 62. öe. - 1965_PB 62/5

Tulajdonképpen, munkánk minden területén megfelelő ütemben foly­tatódik a'határozatból adódó feladatok végrehajtása, a részfela­datoké is, A pártoktatási évet előkészítettük és a tartalmi, szervezeti kérdéseknél figyelembe vettük az észrevételeket, és munkánk során szerzett tapasztalatokat. Fokozottabban vontunk be állami és gaz­dasági vezetőket a pártoktatásba. Javaslatot készítünk a Végrehajtó Bizottság elé, a tájékoztatás megjavítása érdekében. A gártnapok megszervezésénél fokozottabban vontunk be vezetőket, előadónak, - a Pártbizottság korábbi ülésén elhangzott javaslatok alapján. Értékelésünk szerint - a PB határozat végrehajtását illetően -, a munka beindítása és az eddigi eredményeink kielégitőek. Az Ideológiai Irányelvek levitele a pártszervezetekbe, egyértel** müen pozitív hatást, élénk ideológiai- politikai vitákat indí­tott el. Jelentős eredménynek tekinthetjük, hogy a pártszerveze­teink nem egyoldalúan foglalkoztak az Irányelvekkel, hanem a min­dennapi élettel, feladatokkal összefüggésben. Egészséges jelen­ség, hogy a véleményeket őszintén elmondják! -'legtöbb esetben még azok is - akik nem értenek mindenben egyet. A vita tulajdon­képpen azokról a kérdésekről folyik, amelyeket a Központi Bizott­ság decemberi határozata, illetve az Ideológiai Irányelvekben a párt felvetett. Azt feltétlenül el kell mondani ? hogy a legfontosabb kérdésekben a párttagság túlnyomó többsége állástfoglalt és egyetértését nyil­vánította. A nemzetközi élet eseményei, belső fejlődésünk problé­mái, a szocialista országok belső fejlődésének ellentmondásai, azonban nehezebbé tették az ideológiai tevékenységet. Sok ujabb kérdés is merült fel az emberekben, amikre választ várnak. Tapasztalható olyan jelenség - különösen a nemzetközi kérdésekben, pl. békés egymásmellettélés -, hogy a politikai és ideológiai kérdéseket leegyszerűsítik. így a szövetségi politika értelmezése a párttagok és pártonkivüliek viszonyára szűkül; vagy a párt vezetőszerepének értelmezése /jelentős pártonbelüli rétegnél/ a funkcióba állításra korlátozódik. Természetesen felmerül, hogy ezek csak a mi rossz propaganda munkánk eredményei lennének? Hozz^ kell tenni, jelentős mértékben igen. Bár ezt az eltorzulást táplálják a régi hibás szemléletek; s azok a gyakorlatok, amelyek az élet különböző területén eltor­zítják a párt politikáját. Az Irányelvek megjelenését követően felélénkült, s a szabad vita­légkör felszínre hozott és hoz hibás, demagóg, sőt tudatosan ellen­séges nézeteket is, olyanokat, amelyek eddig a hamu alatt izzottak. 5

Next

/
Thumbnails
Contents