MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1964

1964-04-27 49. öe. - 1964_PB 49/35

- \kr A következő félévben az ideológiai és propagandamunkánk­kal jobban kell foglalkozni. A K3 most szervezi az ideo­lógiai konferenciát és az összes kérdésben állást foglal. A következő félév során meg kell vitatni ezt az állásfog­lalást, talán egészen az alapszervezetekig. A másik körülmény, a nemzetközi munkásmozgalomban meglé­vő vitás kérdések is indokolják^ hogy propagandamunkánk során az elméleti kérdéseket beepitsük. Ugyancsak itt szeretnénk megemlíteni politikai tömegmunkánkat is. 3 lényeges agitációs anyagot adtunk ki az elmúlt félév so­rán, a következő félév során is szükséges lesz ilyen anyagok kiadása. A harmadik téma, amellyel foglalkozni kivánunk, amelyet úgy fogalmaztunk meg "a pártmozgalom erejének növelése." A párt vezető szerepének tovább növelése, a pártmunka hatékonyságának emelése, ennek érdekében szükséges az^ alapszervezetek munkájával való fokozottabb foglalkozás. Döntő és fontos láncszeme a pártmozgalom és a partélet erősítésének az alapszervezetek munkájának sokirányú erő­sítése. A következő napirend keretében javasoljuk tár­gyalni: "A pártszervezetek tevékenysége a párttagság eszmei, cselekvési egységének erősítésében." A pártszer­vezetek ezirányú jelentős és fontos munkájával foglal­koznánk, kezdve a pártmegbizatások rendszerével, hogyan képes a pártszervezet a tagság nevelésével, az aktivis­tákkal foglalkozni. Ezzel összefüggésben az alapszervek vezetőségválasztását is előkészítenénk. Olyan alapszervi vezetőséget és tit­kárt válasszunk, akik képesek pontosan megfelelni a fel­adatoknak, akik ugy a gazdaságszervező munka, mint a párt­tagság cselekvési, politikai egységében képesek megfelelő módon irányitani. Ezzel összefüggésben szeretnénk tárgyalni olyan témát, «ae amely a tag-tagjelöltfelvétel és a nevelőmunka üzemi pártszervezetekben cimen van megjelölvej A EPB és a kerü­leti PV3-ok tárgyalták a párttagság összetételének alaku­lását. Ugy Ítéltük meg a helyzetet, hogy helyes és szük­séges foglalkozni mindenekelőtt az üzemek ilyenirányú tevékenységével, mert az összkép azt mutatta, hogy ­bár a statisztikai adatokból nem lehet messzemenő követ­keztetést levonni - szükséges vizsgálni, mert az elmúlt években csökkent a párt összetételében a munkások aránya. Ezért szükséges behatóan foglalkozni ezzel a témával. Egyes üzemekben a párt ereje viszonylag gyenge. Ha egyes üzemekben megnézzük és alapszervi szinten vizsgáljuk, egyik-másik helyen kevés az a kommunista, aki ott helyes irányba tudja befolyásolni a dolgokat. Szükséges tehát egy-ik-másik helyen a párt erejét ilymódon is növelni és az üzemi munkások köréből a képzettebb munkásokat jóiban a párt sorai közé hozni. Ezt célozná napirendünk. A következő téma:/A KISz készül a Kongresszusára.. Ez a budapesti pártmozgalomnak azt a feladatot adja, hogy töb­bet törődjön a KISz munkájával. Mindenekelőtt elsősorban arra. gondolunk, hogy a kongresszusra való felkészülés i­dején több segítséget kell nyújtani a KISz szervezeteknek. A KISz belső életét, vezetési témáját alapszervi szinten napirendre kell tüznijA KISz-nek tömegbefolyását kell jobban erősitenie, jobban a párt szolgalatába kell álli­ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /'? J^ bí

Next

/
Thumbnails
Contents