MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1964
1964-04-27 49. öe. - 1964_PB 49/27
-AfrUgy Ítéljük jneg, hogy a következő időben az alapvető felállat a káderek raegerősitése, stabilizálása. A munka folyamatában segitsük elő vezetési készségének, felkészültségének, hozzáértésének növelését és nevelését. Természetesen ez nem zárja ki az élet-által.igényelt egyes változtatások szükségességét. Az ősszel megtartandó alapszervi vezetőségválasztás viszont jó lehetőséget biztosit, hogy az alapszervezetekbenis előrelépjünk a vezetés színvonalának emelésében, erősitsük a végrehajtás legfontosabb láncszemét. Az ezzel kapcsolatos feladatokra még visszatérünk. 2./ A VIII. kongresszuson meghatározott feladatok a párt. munkásoktól a politikai szilárdság, mozgalmi tapasztalat mellett magasabb szinvonalú marxista-leninista felkészültséget, vezetőkészséget, általános műveltséget igényelnek. Nőtt a munkaterület jellegéhez kapcsolódó szakképzettség igénye is. Ahogy a kongresszus megl^lapitja %a múltbeli érdemek számontartásán és változatlan megbecsülésén kivül a kádermunkában most előtérbe került a feladatra való alkalmasság követelményeinek érvényesítése". Az elvtársaknál lévő kimutatás úgy vélem elég-egyértelműen mutatja a függetlenített pártmunkások párt- ás állami iskolai végzettségében kimutatható fejlődést. A BPB apparátusában dolgozó elvtársak 36,5 %-a végzett 1 éves vagy ennél magasabb pártiskolát, 44,5 jf-á egyetemet vagy főiskolát. Általánossá vált az a meggyőződés, hogy a fejlődéssel lépést tartani csak folyamatos tanulással, továbbképzéssel lehet. Ez azonban jelenleg túlzott mértékben a különböző iskolákon folytatott tanulásra szűkül és nem fordítunk megfelelő figyelmet az iskolánkivüli rendszeres továbbképzésre. Igaz, hogy az iskolai tanulásban részt nem vevők közül sokan propagandisták, elméleti konferenciákat, vitákat, tanfolyamokat szervezünk részükre, de rendszeres és számukra követelményt, megfelelő továbbfejlődést jelentő képzésben többségük nem részesül. Figyelembe kell venni, hogy a pártmunka egyre magasabb és elmélyültebb politikai, elméleti felkészültséget igényel, s ezt jobban kell tükröznie a káderek képzésének is. | A pártmunkások 4o,§ %-a tanul valamilyen iskolánJ E viszonylag nagy szám a napi munkában időnként /a vizsgaszabadságok idején/ és helyenként a munka vitelében is nehézséget okoz. A tanulásban résztvevők 69,2 %-a á-ilami, 3o,8 %-a pártiskolán tanul. Ez az arány,- bár az állami oktatásban résztvevők egyrészének pártiskolai végzettsége van -[Tendenciájában mégsem teljesen megnyugtató^ Különösen altkor nem, ha figyelembe vesszük: a tanulás"iránya nem minden esetben kapcsolódik a pártmunkához; [több elvtárs diploma birtokában ú^abb megszerzésére törekszik inkább, minthogy a marxizmus-leninizmusban magasabbszintü felkészültséget szerezzen.) Ebben persze az is közrejátszik, hogy mi magunk sem irányítottuk megORSZÁGOS LEVÉLTAR /]t> jq-