MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1963
1963-11-16 45. öe. - 1963_PB 45/73
2 fel a felvételi rendszer megváltoztatását. Az ellenzői nem az elv helyességét, hanem aktualitását vonták kétségbe; korainak, társadalmilag nem eléggé élőkészitettnek minősitették. 2./ A felvételek előkészítése. A Művelődésügyi Minisztérium a rendeletet és a végrehajtási utasítást a Politikai 3izottság határozatának szellemében, széles társadalmi erők bevonásával dolgozta ki, A közvetlen felv étel i munkálatok előkészítését nehezítette a rendelet megjelenésének /az előzetes viták szükségessége és az ösztöndíj-rendszer kidolgozása miatti/ elhúzódása. Az egységes értelmezést és végrehajtást jől alapozta meg a minisztérium által szervezett összrektori-dékáni-párttitkári értekezlet. Az intézmények államiés pártvezetése erőfeszítéseket tett az alapos feldolgozásra, azonban az idő rövidsége miatt már csak a vizsgáztatok szakmai eligazítására, a konkrét szervezőmunka megbeszélésére futotta erejükből. Az egyetemi pártbizottságok - helyesen - az intézkedés elveinek, a rendelet szellemének az osztályviszonyaink alakulásával, társadalmi fejlődésünkkel összefüggő megvitatását, valamint a konkrét helyi konzekvenciák levonását tekintették feladatuknak. A középiskolák már az egyetemi jelentkezések továbbítása után értesültek a rendeletről, ezért tevékenységükre ez évben még semilyen hatást nem gyakorolhatott. A középiskolai jellemzések - egészen csekély kivétellel - szegényesek. Az az általános benyomás, hogy a középiskolai osztályfőnökök egy-egy gyerek jellemzésénél nem érvényesitik a szükséges pedagógiai, emberi, jellembeli követelményeket. Egészen színvonalasak a Budapest VI. kerület "Varga Katalin" gimnázium jellemzései. Az uj ösztöndíj-rendszer segit a raunkáscsaVádok szociálisanyagi hátrányának kiegyenlítésében. A konkrét lehetőségekről a szülők csak a sajtó utján és az egyetemi jelentkezések lezárása után értesülhettek. Ezért a rendelkezések a munká3-parasztgyoreksk beiskolázását még ez évben nem tudták kellően befolyásolni.