MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1963

1963-11-16 45. öe. - 1963_PB 45/68

K Tisztelt Elvtársak! Pártunk VIII. kongresszusának határozata megszüntette a tanulóifjúság származás szerinti kategorizálását és az állami-, pártszervek feladatává tette a társadalmi fejlődéssel, a szocia­lizmus teljes felépítésének követelményeivel jobban megegyező egyetemi,, főiskolai felvételi rendszer megvalósítását. A Budapesti Pártbizottság értékelte az egyetemek és felsőfokú intézmények ez évi felvételi munkáját. A tapasztalatok alapján jelentjük a budapesti kommanistáknak, hogy ezt a fontos politikai feladatot sikeresen valósitottuk meg. Az uj felvételi rendszer első évének eredményei alapján bebizonyosodc/tt, hogy ­bár a származás szerinti megkülönböztetés társadalmi fejlődésünk korábbi szakaszában fontos hivatást töltött be -, ma már történel­mileg túlhaladott. Az eredmények bizonyitják, hogy a mu nkás- és paraszt­f iatal ok eg yetemre, főiskolára kerülése származási korlátozásod nélkül i s kielégitő mértékben lehetséges. A felvett 5.884 első­éves hallgató közül 2»081-en /a felvettek 35/3 #~a/ fizikai dolgo­zók gyermekei. Ez azt mutatja, hogy a munkások mindinkább látják gyerekeik továbbtanulásának társadalmi jelentőségét. Számuk növe<­lésére a jövőben még jobb lehetőség nyilik. A származási megkülönböztetést figyelmen kivül hagyó uj felvételi rendszer indokoltságát az is aláhúzza, hogy a több éven át hangsúlyozott /vagy inkább túlhangsúlyozott/ értelmiségi és munkás tanulók között a szociális és más körülményekből származó színvonalkülönbség lényegesen csökkent és széles társadalmi össze­fogással teljesen megszüntethető. Ezt igazolja, hogy a felvet^ fizikai dolgozók gyermekeinek aránya /35,3 $>/ alig maradt alatta a jelentkezőkének /37,5$/« Tovább növekedett az értelmiségi és al­kalmazott;, munkakörben dolgozók gyermekeinek száma is. Az uj, szo­cialista értelmiság sorait a jövőben is jelentős mértékben munkás-

Next

/
Thumbnails
Contents