MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1963
1963-05-27 42. öe. - 1963_PB 42/7
Hozzászólások: Bihari László elvtárs: A szakközépiskolák problémáival szeretnék néhány szóval foglalkozni. A kerületünkben is van egy szakközépiskola, amelyik géplakatosokat képez ki. Nagyon jó tapasztalatokat adott. Eredményeit összehasonlítottuk egy ipari-tanuló intézetével, kiderült, hogy az "Árpád Gimnazium"-ban képzett lakatosok jobb szakmunkások. A szakmunkások is szívesen veszik, ha innen kerülnek az üzembe géplakatosok, mert műveltebbek, képzettebbek. Van egy néhány gond ezekkel az iskolákkal. Sokkal nagyobb követelményt támasztanak a fiatalokkal szemben mint a gimnáziumban. Sokkal nagyobb teher hárul ezekre a fiatalokra. Szükséges lenne felülvizsgálni a szakközépiskolák tananyagát. A másik ilyen dolog, hogy kezdetben a szülők idegenkedtek, most hogy megismerték, olyan nagymértékű a jelentkezés, hogy nem tudják kielégíteni az igényeket. Részben ez jó, mert ki tudják válogatni a gyerekeket. Probléma, hogy a végzett szakközépiskolások 80 %-a nem szaknál.pályán kivan elhelyezkedni, hanem tovább akar, tanulni. így a szakmunkások számát nem tudjuk növelni. . Véleményem szerint olyanokat kellene az iskolába felvenni, aki a szakmában dolgozni is akar. Egyre inkább tapasztaljuk, hogy rendkivül kevés a gimnáziumba való jelentkezés. Ezen belül van még egy gond. Az általános iskolából a rossz tanuló, akit nem vesz-^ nek fel technikumba, ide jelentkezik, vagy az a kiváló tanuló, aki egyetemre akar menni. Ez komoly gondot okoz, mert két véglet van. Nem volna-e lehetőség egykét gimnáziumot technikummá átalakitani? Az oktatási törvény szerint 16 éves korig iskolába kell járni a gyerekeknek* Itt merül fel a túlkorosok kérdése. Egy-egy ilyen túlkoros gyerek több energiát használ el, mint az egész osztály. Bekerül egy nagy gyerek, képes megfertőzni az egész osztályt. Volt a kerületben olyan eset, hogy a rendőrséggel kellett intézkedtetni, mert az egyik V.osztályba egy 15 éves kislány járt, aki családos emberekkel kezdett ki. Nem volna-e lehetőség^arra, hogy túlkoros osztályokat hozzunk létre, akár kerületenként, akár körzetenként? Néhány mondatot az átmeneti otthonról: A^rossz családi élet.növeli az igényt az átmeneti intézményekkel szemben. A jelen pillanatban 24o helyett 42o^gyerek vari elhelyezve. El lehet képzelni, milyen nehéz a nevelői munka. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a pedagógusok és a személyzet száma 24o gyerekre van biztositva. Nem lehet olyan munkát végezni, mint amit ugy nevezünk, hogy "pótoljuk a családot" ezeknél az intézeteknél. Ezen a helyzeten változtatni kell. Javasolja a PB a Fővárosi Tanács felé, vizsgálják meg ezeknek az intézeteknek a helyzetét. Sajnos már sokszor felvetették különböző fórumokon, de intézkedés nem történt. Büntetőintézet is van a kerületben. Az elitélt fia^C180