MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1963

1963-11-16 45. öe. - 1963_PB 45/6

A) • - 3 ­A következő terület a párt és a tömegek közötti kapcsolat alakulása; egyöntetű volt a pártbizottsági tagok és a vizs­gálatba bevontak véleménye, hogy az elmúlt esztendőben to­vább erősödött. A program, amelyet a VIII.Kongresszus elfo­gadott, nemzeti programmá vált. Ennek tanújelét adják nap mint nap a tömegek, érdeklődnek, aktivan résztvesznek a prog­ram gyakorlati megvalósításában. A következő ilyen terület a pártszervezetek munkastilusa. Joggal biráljuk, hogy milyen hibák vannak a pártszervezetek munkastílusában. De mindezt csak arról a platformról lehet megtenni, elismerve azt a tényt, hogy a pártszervezetek a kongresszus határozatainak végrehajtásán dolgoznak, munkájuk középpontjában a gazdaságszervező, az eszmei-ideológiai munka áll, A kritikai észrevételeket a pártszervezetek munkastílusá­val kapcsolatban ebből az alapállasból kell megtenni. Miért kívántam ezt hangsúlyozni? A dolog természetéből fakad, hogy ha a kommunisták tanácskoznak, azokról a problémákról e­sik szó, amely a munkát gátolja. Hiba lenne és gyakran úgy tü­nikj hogy ilyen hibát gyakran el is követünk, hogy figyelmünket a fó hibákra forditjuk és elfeledkezünk a meglévő eredményekről amelyek során ezen problémák jelentkeznek. Emiitjük ezt az agi­tációs munkával kapcsolatos Írásos anyagunkban. Pártfórumokon kimegy a divatból a jóról, az eredményről való beszélés. Igaz az a probléma például, hogy a lakásépítkezéseinkkel és általában a lakásproblémával milyen nehézségeink vannak. De a kritikai észrevételeket csak arról a platformról lehet megtenni, hogy évek óta több tizezer lakás épül Budapesten. Az ellenforrada­lom előtti években nem ez volt a helyzet. Ezt az irásos előterjesztést olyan szellemben és olyan össze­függésben hoztuk ide, mint amelyre a jelenlegi fejlődésünk kö­zepette az egészséges előremenetel domináló, de e közben jelent­keznek problémák és ferdeségek. Az egyik a párttagság eszmei-politikai egysége. Az irásos anyag­ban világos, hogyan értékeljük a jelenlegi helyzetet, a ténymeg­állapításokhoz nem kivánok semmit hozzáfűzni. Egy dologról sze­retnek beszélni: e helyzethez való hozzáállásunkról. Milyen le­gyen a hozzáállásunk? Gyakran fel szokott merülni, főleg funk­cijíonárius elvtársak körében az a kérdés, hogy kik általában azok, és milyen szűk vagy széles réteg, akik főleg balról nem értenek egyet a párt politikájával. Általában két réteget szok­tak kiemelni, mint akiknél jellemzőbb, hogy bizonyos kérdésekben nem teljes egyetértésük a párt politikájával. Egyik ilyen réteg az idős elvtársak, a másik az un. "sértődött" elvtársak. Hiba lenne, ha általánosítás alakulna ki az idős elvtársakkal kap­csolatban. Megítélésünk és tapasztalataink szerint sokkal több azoknak az idős elvtársaknak a köre, akik teljes sziwel egyet­értenek a párt politikájával és aktivan támogatják, A sértődött elvtársak között vannak "régiek", olyanok, akik 1956-ban sér­tődtek meg és vannak olyanok, akik a legutóbbi átszervezések so­rán. Azt hisszük, hogy itt igen fontos a differenciált munka. Egyrészt vonatkozik ez az idősebb elvtársak nevelésére, de ugyan­akkor azokkal szemben, akik sértett pozícióból támadják a párt politikáját. Ezek ellen fel kell lépni. Azt az elvet kell kö­vetni, hogy minden párttag kifejtheti ellentétes véleményét a párt politikájával szemben, ahol annak fóruma van. Ugyanakkor minden párttagnak viszont uármilyen pártonkívüli fórum előtt a párt politikáját kell védelmeznie, ha egyetért azzal, ha nem. c m>

Next

/
Thumbnails
Contents