MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1963
1963-07-29 43. öe. - 1963_PB 43/81
- 5 Ami a hozott határozatoknak a megvalósítását illeti, e téren még van sok tennivaló. Hó határozatok születnek, de nem minden esetben kerülnek megvalósitásra. Egy-egy határozat végrehajtása attól is függ, hogy az illetékes szakminisztérium, vagy a tanács vezetői, az egyes szakterületre vonatkozó megállapításokkal egyetértenek-e, vagy sem. A Fővárosi Tanács pártalapszervei gyakran foglalkoznak a tanács előtt álló feladatokkal. Feladatuknak tekintik az osztályvezetés által kitűzött célok megvalósítását. Munkaterveiket a PVB. a tanács VB. és az osztály munkaterve alapján állítják össze. Gyakran jelent problémát az, hogy egy-egy feladat a pártszervezet feladata-e, vagy az osztályvezetésé. Egy-egy osztálynál a hivatali munka összefonódik a pártmunkával és ebből adódóan egyes alapszerv munkaterve szinte azonos az osztály munkatervével. A pártrendezvényeken 40-60 %-ban szerepel tanácsi jellegű kérdés, melyek kiválasztása helyesen történik. így pl. minden alapszerv megtárgyalta az 1963. évi telrvteljesitést és az 1963. évi feladatokat. Pártrendezvényeken szerepeltek olyan kérdések, mint pl. a "harmadik ötéves terv" "lakásépítés problémái" "Budapest közlekedése" "ügyintézés javítása,törvényesség betartása" "1964 évi tervezési munkák előkészítése" "tanácsi ipar átszervezése" "egészségügyi osztály és a kerületek kapcsolata" stb. Az egészségügyi osztály pártszervezete kezdeményezésével pl. szerveztek orvosok és betegek közötti találkozót. Mint a fentiek mutatják, az alapszervezetek nagy gondot fordítanak a tanácsi jellegű kérdésekkel való foglalkozásra, s&ját eszközeikkel elősegítik a tanács előtt álló \ feladatok végrehajtását. Régebben néhány osztálynál gondot* okozott a hivatali feladatoknak pártrendezvényeken való megvitatása, mivel egy alapszervezethez több osztály is tartozott. A PB. a múlt