MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961
1961-12-18 32. öe. - 1961_PB 32/21
- 33 és kiderült, hogy a fiatalok rendesebben viselkedtek, mint az idősebb generációhoz tartozók. /Derültség./ Szolidabbak és szelídebbek voltak, mint a felnőttek. Látszott rajtuk, a mi nevelésünk. Rendesebben viselkedtek. Sz megerősített engem abban a meggyőződésemben, * hogy ha általában erkölcsi problémák vannak, nem kizárólag a fiatalokat, hanem általában minden korosztályt érintő kérdésben vannak problémák és bajok. A szórakozóhelyeket kézbe kell venni abból a szempontból, hogy kik járnak oda, mit fogyasztanak, mennyi időt töltenek ott és hogyan szórakoznak. Utolsó megjegyzésem a Fővárosi Tanács Népművelési Osztályával kapcsolatos. Az anyag felveti a kérdést, hogy müködtesse-e. vagy pedig elvileg is irányitsa-e a területet. Véleményem szerint egyszerű a kérdés, mert pl. az oktatási osztály is irányitja a hozzátartozó tanintézeteket, középiskolákat, általános iskolákat. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy a Népművelési osztály is ne csak működtesse, hanem irányitsa is a hozzátartozó szerveket, azzal a felelősséggel, hogyha valahol, valami történik, akkor az osztály részéről is jelentkezzék a felelősségvállalás. Az intézmények éves programijának kidolgozásába megfelelő segitséggei kapcsolódjék be a Népművelési osztály. A Népművelési osztály önállósodása tehermentesítse a Minisztériumot és ezzel adjon a minisztériumnak lehetőséget arra, hogy elvi segitséggei, felülről jövő ellenőrzéssel, néhány gondolat megadásával szabjon irányt a kulturális életnek. Amint a bevezetőben is mondottam, magát az anyagát érdekesnek és szükségesnek tartom. Azt hiszem,- hogyqpdscac a Budapesti Pártbizottság mai értekezlete után más pértszervek és intézmények ugyanilyen jól felkészített anyagot tárgyalnak majd. iu )gSk