MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961
1961-10-27 30. öe. - 1961_PB 30/52
1 -95 s*rlC<o Brigádjainkkal.ejyütt figyelemmel kisérjük a második ötéves terv feladatait, amelyekből elsősorban gyárunk ötéves terve érdekel bennünket, hiszen a gyári ötéves terv telissitésével járulhatunk alkotóan hozzá az egész ország,felemelkedéséhez, az ötéves népgazdasági terv teljééitóséhezí Feladatunknak tartjuk, hogy az üzemrészünkre felbontott ötéves tervet időben'megismerjük, hogy a brigádok késedelem nélkül k hozzákezdhessenek megvalősi : 'ásához. eredményeinket - amelyekről itt beszeltem - netn egyedül, magunkra ha- . gyatva értük el; nagy része van ebben annak a segitségnek, amelyet az üzemi pártszervezet , a szakszervezeti és a vállalati vezetőség adott. Persze egy évvel ezelőtt még nem ment minden ilyen simán, mert az alakulásnál kampányszerű szervezés volt, ahol á mennyiségre törekedtek, szem elől távestve a minőséget. Sz látszik abból is, hogy a kát év során megalakult 60 brigádból csak 45 brigád van. nehézségeink még ma is abban mutatkoznak, hogy brigádaink nehezen tudják kialakitani a megfelelő közösségi szellemet - tehát elsősorban ehhez kell segítséget adniuk a szakszervezet illetékeseinek, a termelés irányitőinek és nem utolsó sorban a pártszervezetnek. Az iparág, a gyapjuipari Igazgatóság két év alatt három alkalommal hivta össze a szocialista brigádok.vezetőit tanácskozásra. Az a Véleményünk hogy ezek az értekezletek nem teljes egészében érték el azt a célt, amelyre hivatottak voltak. Kérjük, hagy a jövőben ezek az értekezlete gyakoribbak, tartalmasabbak legyenek, mélyebben foglalkozzanak a bri Edokkaij kérjék ki véleményüket és vegyek figyelembe javaslataikat. Helyes lenne és javasoljuk, tíogy a kerületi pártbizottság legalább félévenként hivja össze a kerület szociális te brigádvezetőit, mert a le.utóbbi* ilyen tapasztalatcsere sokban segitette munkánkat*