MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1960
1960-03-18 20. öe. - 1960_PB 20/4
1 Cservenkáné elvtársnő; - Megnyitja a Budapesti Pártbizottság ülését. A mai pártbizottsági ülés alkalmából szeretettel üdvözlöm az ülés minden egyes résztvevőjét. Azzal kezdeném, hogy egy módosítási javaslatot nyújtunk be, A Budapesti Pártbizottság Titkársága felülvizsgálta, munkatervünket és arra a következtetésre jutott, hogy sokkal több feladatot jelöltünk meg, mint amennyit el tudunk végezni. Ennek érdekében a Titkárság azt a javaslatot hozta, hogy a munkatervben szereplő témák a következőképpen módosuljanak: 1» A Fővárosi Tanács ötéves tervére vonatkozó javaslat megtárgyalását április helyett, május első felére tette. 2, A területi politikai munka helyzete és a budapesti dolgozók hangulata kérdésének megtárgyalását a második félévi terv elejére tette. Kérem, hogy azok az elvtársak, akik egyetértenek a módosítással, kézfeltartással szavazzanak. A Pártbizottsági ülés részvevői egyhnangulag elfogadták a módositási javaslatot. Gáspár elvtárs: Kedves Elvtársak! Ismeretes, hogy a párt tevékenységének, a párt munkájának minden időben megvan a maga sorrendje. Ebből indultunk ki, amikér a szóban forgó kérdéseket meghatároztuk, A pártkongresszusra készülve a tagság megválasztotta a vezetőséget és tudja, hogy milyen vezetőkkel indul harcba a kongresszus határozatainak végrehajtása érdekében, A tagság tehát tudja, hogy milyen igénnyel léphet fel a vezetést illetően. Ezért arra gondoltunk, hogy helyes, ha mi is számbavesszük azt, hogy a kerületi apparátusra mennyire lehet számitani. epiteni a kongresszus határozatainak végrehajtása erdekében, a növekvő igények kielégítésében. Nem szeretnénk eltúlozni az apparátusok jelentőségét, de azt tudjuk, hogy a Budapesti Pártbizottság kerületi apparátusai nagyon fontos szerepet játszanak a párt politikájának érvényesítésében.. Mindenki tudja, hogy az apparátus nemcsak végrehajtói és ellenőrzői a vezető szerveknek, hanem az apparátus tevékenységében igen fontos szerepet töltenek be. Éppen ezért azt is