MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1959

1959-11-19 18. öe. - 1959_PB 18/22

- 21 ­Ami a m nisztériumi pártszervezetek vezetőségválasztását illeti egyet értek Cservenka elvtársnővel. Szeretném itt aláhúzni a mi, s a felsőbb pártszervezetek felelősségét, mert egyes személyek meg­oldásánál a Budapesti Pártbizottság elsősorban fogott hozzá. Itt bár közrejátszott az is, hogy az uj párthatározat értelmében sze­rettük volna megoldani ugy a titkárok kérdését, hogy a munkát el tudja látni. Szükségesnek tartom elmondani ebből a tanulságot, hogy ne álljon elő olyan helyzet, hogy egy héttel előbb még nem tudjuk, hogy az egyik minisztériumban ki lesz a párttitkár. A Tanulságot le kell vonni illetékes minisztériumok pártbizott­ságainak is. Ma folyik a tervhivatal ülése, a VB. egyik tagja van kint. Az elvtársak nem eléggé önkritikusan látják a helyzetet és görcsösen bizonyitani akarják, hogy nem bomlott meg a pártegység, minden lehetőséget megragadnak önmaguk igazolására. Azt mondják, hogy a nyakukba akartunk varrni egy személyt. Elvárjuk, hogy a nyilt és titkos szavazás között ne legyen ilyen nagy különbség, mint ebben a minisztériumban volt. Mi ebben a kérdésben nagyon ha­tározottan leszögeztük a véleményünket. Komoly segítséget kell adni a minisztériumi pártszervezeteknek. Ezt indokolja az, hogy a minisztériumi párttitkárok olyan elvtársakból tevődnek össze, akik gazdasági kérdésekben jártasak. Segiteni kell, hogy összehangoljuk a gazdasági kérdéseket és a politizáló személye­ket. A Pártközpontban volt egy értekezlet, ahol megbeszéltük, hogy kinek mi a feladata. A minisztériumok pártszervezeteit foglalkoztatja az 196o évi terv­javaslat. Itt elég sok rosszaid véleményhangzott el az elvtársak által, a minisztériumok által elkészitett terveket illetően. A Tervhivatal most egy hónapig éjjel-nappal dolgozik, hogy a terv m gfelélő átdolgozásra kerüljön. Az egyes szakminiszterek elfogadják a Minisztertanács határozatát, azonban mire elkészült a javaslat, eltért az iránytól. A Párt politikáját és a minisztertanács hatá­rozatát felrúgták, amikor a beruházásokat magasta tervezték. Eze­ket tegyék felelőssé és vonják felelősségre a felsőbb pártszerveze­tek. Még nincs meg minden biztosíték, hogyha kidolgozzák helyesen a tervet ki lesz vitelezve. Felkértük Kiss elvtársat, tartson tájékoztatást, milyen vélemények alakultak ki a minisztériumok tervjavaslatát illetően. Reméljük, az elvtársak fognak segiteni abban, hogy ezek a szemléletek válxizza­nak meg. ORSZÁGOS LEVÍÍTÍ r? *2- tQfl

Next

/
Thumbnails
Contents