MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1959
1959-10-19 16. öe. - 1959_PB 16/102
- 2 - " Nagy eredményeket értünk el. Nagyobb lett a felelősségünk is. A dolgozó tömegek bíznak a partban, s ez arra kell, hogy késztessen bennünket: még nagyobb odaadással, következetességgel hajtsuk végre a ránk háruló feladatokat. Be kell fejezni a szocializmus alapjainak lera- «• kását, amely népünk további felemelkedését jelenti. A pártértekezlet résztvevői kommunista felelősséggel vizsgálták meg a budapesti pártmozgalom eddigi tevékenységét - figyelembevéve a hiányosságokat és a munka során elkövetett hibákat is - ennek alapján a következő "feladatokat határozták meg: Budapesten van hazánk iparának több, mint a fele, ez mutatja fővárosunk jelentőségét az egész ország gazdasági erőfeszítésében, az alapvető gazdasági célok m-ígvalősi"tás^ban. Sz a tény fokozott felelősséget ró minden dolgozóra, valamennyi budapesti kommunistára. a./ Becsülettel teljesíteni kell pártunk VII. kongresszusának tiszteletére tett verseny vállaásokat. A 3 éves terv utolsó evét olyan eredménnyel kell befejezni, mely biztosítja az 5 éves terv Budapestre eső részének eredményes beindítását. A pártszervez etek mun káját elsősorban a munkait ermelékeny_ségének növelésére, a z ön költség csökkentésére és a. műszaki fejlesztésre kell irányít ani, AZ üzemek vezetői állítsanak reális célokat a " munkás és értelmiségi kollektívák- elé, a tömegek újítási, észszerüsitési mozgalmának szervezésével,* az üzemszervezési és technológiai munka megjavításával, továbbá a beruházások észszerű felhasználásával, segítsék a kitűzött célok megvalósítását; b./ Tovább kell javítani, erősíteni a termelés pártellenőrzését. A budapesti kommunistáknak gondosan kell tanúimányozniok a népgazdasági terveket, az üzemi tervfeladatokat és lehetőségeket. Az adót t -terület ul-apos ismerété-alapján kell-mozgósítani, szervezni a dolgozókat, ellenőrizni -a gazdasági feladatok végrehajtását. A pártszer vezet ek lépjenek fel az o lyan intézkedések ellen L amelyek csak az üzemi, helyi érdekekből__indulnak ki* AZ üzemek dolgozóinak, a gazdasági vezetőknek magyarázzák meg a helyi és népgazdasági ér dele ek összhangjának fontosságát. ORSXAGOSLEVtLT^ {&