MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1959
1959-10-19 16. öe. - 1959_PB 16/100
- 54 gazda hozzáértésével és felelősségével foglalkoznak a problémákkal. Mindez megmutatkozik és visszahat életünk minden területén* Helyeslik a szocialista épités meggyorsitását, megértik jelentőségét saját jövőjük szempontjából. Minden felé lendületesen folyik a társadalmi munka, hogy az állam által biztositott összegek mellett a helyi erőforrások, elsősorban a tömegek alkotó kezdeményezésének felhasználásával mind .nagyobb eredményeket érjenek el. Erősödött a munkásokban, a dolgozókban az internacionalizmus, amely nem áll ellentétben, sőt ellenkezőleg, összefügg a jó értelemben vett nemzeti érzéssel. Nőtt a szocialista öntudat. A tömegekre rendkivül nagy hatással voltak és vannak a szovjet tudomány világra szóló eredményei, a lenyűgöző 7 éves terv. Ezer és ezer jele van, hogy nemcsak visszaszereztük a párt és a tömegek közötti kölcsönös bizalmat, hanem növeltük is. Ma ez a kapcsolat jobb, megalapozottabb, Őszintébb, mint bár . mikor. Ennek egyik lényeges feltétele a párt helyes politikája, amelyben a tömegek maguk érdekeit látják és ezért egyetértenek vele és támogatják. /Befejezés: a nemzetközi helyzetre való utalás'lesz./ —• — *