MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.1.) 1957
1957-05-13 16. öe. - 1957_IB 16/105
_ 2 - ' '"* •' * A vita egyrészt a [I&czos, Hegedűs, Bohó csoporttal - akiknek becsületes szándékáról éa akkor teljes mértékben megvoltam győződve - másrészt a Molnár, Szakali féle állásponttal folyt, kik még júniusban is a Rákosi féle vezetés vallásos hívei voltak és az eszmei harc helyett már akkor is az intrika módszeréhez folyamadtak, A harc a sajtóvita kapcsán már júniusban kiélező-^ dött, de a júliusi párthatározatot követően viszonylagos szélcsend következett be. Augusztus végén aztán annál nagyobb erővel éleződtek ki a harcok. Hogy e viták jellegét érzékeltessem, csak egy példát említek: a Petőfi-kör néhány vezetője megnyitó ünnepélyt javasolt, melynek eszmei mondanivalójául Kodály Zrínyi szózatát jelölték meg. Gönyei Antal elvtárssal együtt a Politikai Bizottság utasításit követve mindenáron meg akartuk akadályozni a koncert megrendezését. Magunk is meg voltunk győződve arról, hogy "a két pogány közt egy hazáért szemlélet" csak károkat okozhat. A koncertet mégis megrendezték, a párt engedélyével, a Hépfront imbisze alatt. Ez a példa látszólag periférikus, mégis világosan tükrözi azt az idegtépő felemás állapotot, melyben akkor dolgoztunk. Saját akaratunkon kivül is az események fősodrába kerültünk, s így nap, mint nap tapasztalhattuk, hogy a Politikai Bizottság szinte minden nap kontrakarilozta önmagát, Egész szempetembert, októbert ez jellemezte. Amíg hétfőn szenvedélyes vitákban védtünk, arról kedden kiderült, hogy nem igaz, nem helyes. Amit szerdán betiltottak, csütörtökön engedélyezték, így volt ez az október 6,-i ünnepéllyel, najk temetéssel, Farkas letartóztatásával, stb. Magyarázatul persze nem szolgál, de tény, hogy én ebben az elvtelen harcban,össze-visszaságban teljesen felőrlődtem, , joggal vetődik fel azonban a kérdés, hogy végsősoron egyetértettem-e azzal, ami akkor a Petőfi-körben és a Petőfi-kör körül történt, A felelősséget feltétalanül vállalni akarom. Én a Petőfi-körben egj egészséges hajtást, a XX.Kongresszus termékenyítő hatásának egyik jelét, a dogmátizmus, a tespedtség leküzdésének egyik fegyverét láttam. Biztató jelnek tartottam, hogy a Petőfi-kör körül gyülekezni kezd az a fiatal marxista értelmiség, mely a MABISz-ban, HÉHOSz-ban, SzIT-ben, Diákszövetségben került közel a kommunista mozgalomhoz, de az utóbbi években el(ÖLT