MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.1.) 1957
1957-05-13 16. öe. - 1957_IB 16/64
f./ Végül, de nem utolsó sorban meg kell emlékezni a tanácstagi munka, mint f ont os pártmunka me gbecsaléjaé ről„ Teljesen helytelen az a lebecsülés, amely még nagyon sok helyen a tanácstagi munkával kapcsolatban tapasztalható* Sokszor a tanácstag azért nem tudja végezni munkáját, mert több más pártmunkával is megbizzák* Óhatatlan ez egyes esetekben, de akkor is arra kell törekedni, hogy a kommunista tanácstag olyan pártmunkát kapjon, amely tanácstagi munkájával valamilyen összefüggésben áll /pl, várospolitikai pártnap megtartása a körzeti pártszervezetben/, A tanácstag elvtársak sérelmezik, hogy fontos fővárosi vagy kerületi aktivára, ünnepségekre nem hivják meg okit. Várják, hogy a párt funkcionáriusai velük foglalkozzanak, munkájukat elbírálják. Azt is várják, hogy a párt sajtója is többet ég több szeretettel foglalkozzanak áldozatos munkájukkal, 2,/ Külön kell foglalkozni a VE és a z alája rendelt i gazgatási apparátus párti rányitásá val. Párthatározat van arra, hogy a végrehajtóbizottság munkájában az intézőbizottság egyik titkára vegyen részt, ' Van olyan nézet, amely ezt is a tanács lebecsülésének tekinti és az IB elnökének részvételében látná a tanács teljes megbecsülését* Ez a nézet túlzott. Inkább azt javasoljuk, hogy az IB elnöke, vagy titkárai közül az legyen a tanácsi végrehajtóbizottságban a párt állandó képviselője } aki a tanácsi munkához leginkább ért. Ebben az esetben ez a kapcsolat is, az irányitás is aktiv, közvetlen lehet, Feltétlenül helyes az is, ho a tanács végrehajtóbizottságának elnöke tagja a kerületiéül. Budapesti Párt Intézőbizottságnak, Ez most nem mindenütt-von igy /pl. XIV,kerületben sem/, de ugy gondoljuk, nincs akadálya annak, hogy az amugyis ideiglenes jellegű IB-kbe kooptálással beválasszák a tanácsok VB elnökeit. Ami a Tanács VB igazgatási apparátusának pártirányitását illeti , ugyancsak szemelőtt kell tartani azt, hogy VB apparátusról van szó, amelynek utasítást kizárólag az őt irányitó VB adhat. Ezt kell tenni még abban az esetben is, ha a párt egy. s osztályai kapcsolatban lévén a tanács megfelelő osztályaival, rövidebb útnak bizonyulna a közvetlen módszer. Ellenkező esetben megsértenénk a VB és az osztályvezető önállóságát és felelősségét.