MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.1.) 1957
1957-03-13 11. öe. - 1957_IB 11/50
# A pártszervezetek jelenleg a volt KD?-tagság legjobb aktivistáiból tevődnek össze. Az erők összegyűjtése politikai vitákkal együtt folytak, ez a politikai tevékenység azonban szűk rétegekre korlátozódott. A racionalizálás idejéro -a KPIí kivételével- valamennyi szervezetben visszatartották a tagfelvételt. Ez helyes intézkedés volt, mert megakadályozta, hogy egy sor ember, aki egyébként nem alkalmas a párttagságra, bekerüljön a pártba. A minisztériumi pártszervezetek többsége -hclycsennom szorgalmazza a párttagok szervezését. Folytatnak politikai beszélgetéseket, igyekeznek a volt párttagok nézeteit megismerni, ismertetik velük a párt politikáját, de általában nem szólitják fel őket arra, hogy lépjenek be a pártba, megvárják, amig nézeteik tisztázása eredményeként eljutnak oda, hogy kérik felvételüket. Legtöbb helyen a volt I.IDP-tagokkal szervezetten foglalkoznak. Tapasztalható spontanitás is, néhány helyen nem folyik megfelelő politikai előkészitő munka. Ennek eredményeként a pártba bekerültek zavaros nézeteket képviselő emberek is. Sőt olyanok te, akik revizionista nézeteket képviselnek. Például: A KGS.I-bo felvették Havas Pétert, aki mint ismeretes a minisztériumban egyik vezéregyénisége volt a jugoszláv-minta másolásának. Néhány helyen -elsősorban a Külkereskedelmi Ilinisztóriumbande a Pénzügyminisztériumban is belépnek a pártba olyan emberek, akik nem meggyőződésből jönnek, hanem elsősorban azért, hogy állásukban maradhassanak, A pártszervezetek igyekeznek ezt megakadályozni, több embert lebeszéltek a belépésről. Bizonyos veszély .áll fenn, hogy a párttagság összekapcsolódik a funkcióval, ez pedig elkerülhetetlenül a párt felé nyomja a karrieristákat. A párttagság aktivitása kezdeti fokon áll. Hozzávetőleg mintegy egyharmada végez valamilyen társadalmi munkát pártszervezetében, szakszervezetben, munkásőrségben stb. A többség nem fejt ki különösebb tevékenységet. Ebben az alapszervezetek is hibásak, mert nem szervezik mog a párttagság munkáját. A gazdasági vezető funkcióban lévő párttagok egy része -a miniszterhelyettesekig bezárólag- semmiféle' pártmunkát nem végeznek, sőt igen gyakran az is előfordul, hogy fontos politikai kérdésekben nem foglalnak állást.