MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.1.) 1957
1957-03-13 11. öe. - 1957_IB 11/6
^6 'fjeJelentés a kulturális terület helyzetéről. Az ellonforra^almárok és a pártellenzékiek fő gócai a kulturális területen megvoltak már október előtt is, Nyiltan ás egyre bátrabban működtök itt ellenséges elemek /Szakács Miklós, Sonogyvári Rudolf stb./ és a pártellenzékiek olyan képviselői, mint Háy Gyula, Déry Tibor, stb. Ugyanakkor a pártvezetés sok hibás tette is az ellenség malmára hajtotta a vizet, sok becsületes művészt taszitott el a párttól, így történhetett meg, hogy a művészeti terüleTe-n valóságos őrségváltás kezdődött mag október végén. A művészeti forradalmi bizottságok még december folyamán is nyiltan uszitottak a rendszer ellen. r '• f y* ; — . -___ ; , • ' ".••'^Október-november folyamán az írószövetség elnökségében he lyct ka nőtt több addig hallgató közismort jobboldali iró. A Szinház ós Filmraüveszeti Szövetség vezetését leváltották és a vezetés Apáthy Imre, Szakács Mikidé, Kárpáthy Gyula révén ellenséges elemek kezébe ment át. A Képző- és Zeneművészeti Szövetság vczotácéből eltávolitották a nagy tehetségű párttag ás velünk szimpatizáló művészeket, /Domanovszky 3ndre, 3omáth Aurél, stb./Uj művészeti szakszervezetet hoztak létre jobboldali elemek vezetésévé. A Szinész Szakszervezet vezetője pl. Ajtay Andor ás Sinkovics Inro. •'" 'Z Az ellenforradalmi erők ezen a területen ma már óvatosabbak,' de mág mindig rcndkivül aktivak, Pozioióik megvédése érdekében sok változatban alkalmaznak aljas ós körmönfont eszközöket. A korrektség álarcát öltik ragukra, a művészi haladás bajnokainak tüntetik fel magukat , a velünk szimpatizáló elemeket művészileg háttérbe szoritják, jó kapcsolatot épitettek ki a sajtóval /Somogyvári közepes t-ljesitmónyét a Sasfiókban valósággal ünnepelték a IcpöK/v" ugyanakkor fenyegetik a pártba belépni szándékozókat és' védőszárnyuk 'alá veszik a hozzájuk csatlakozókat. Február végétől vezetőik majdnem teljesen háttérbe s*c$ultak és kisebb famulusaikon keresztül dolgoznak. A párttal szembenállók módszereit a-jelenlegi helyzetet érzékelteti néhány konkrét példa: Egri István a Petőfi Szinház uj igazgatója a művészi munka zavartalanságára hivatkozva megtiltotta a pártszervező st, ugyanitt Sonogyvári Rudolf és barátai fenyegetik a volt párttagokat, de fűt-fát Ígérnek az őket támogatóknak. A képzőművészek jobboldali elemei megszervezték a naturalista művészek csoportját, amit politiM*t$ztoo3 UYÉUtfít