MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.1.) 1956

1956-12-23 4. öe. - 1956_IB 4/69

- 18 ­Ugyanakkor a mai JUjeLZertkazi- rówkáaiaog^al ónnak és ez egész •jusnzetkűzi-lielya&tnek.-'- a második világháború előttihez képest­egyik fő sajátossága az, hogy a Szovjetunió na már nem ez egyetlen, szocialista ország,, sőt nem is az egyetlen szocialista nagyhat alom. Mellette - és tegyük hozzá mellettünk - ott áll és erősödik d Kinai Népköztársaság. A mai nehéz helyzetünkben nagyon fontos látni, hogy a Szovjetunió mellett a szocialista tábor másik hatalmas támasza és pillére a Kinai Népköztársaság. Kina ma n 3ZÓ teljes értelmében vett nagyhatalom. 600 milliónyi lakossága, természeti kincsekben rendkivül gazdag hatalmas területe, önmagában io azzá taszi* De sokkal lényegesebb ennél az, hogy az ország az 1949-től eltelt idő alatt hatalmas gazdasági fejlő­désen ment át. A mezőgazdaságban - ahol lényegében ez évben befejező­dik a kisparaszti parcellák szövetkezetekbe való egyesitése, - az átszervezéssel párhuzamosan a terméseredmények is fokozatosan növek­szenek. Még nagyobb a változás az iparban. A kinai nép európai érte­lemben is komoly ipart és ezen.belül is rövid idő alatt 0 legmoder­nebb nehézipart teremtette meg. Abban az országban, ahol 1949 előtt a legprimitívebb gépeket is külföldről hozták be - ma már a legmo­dernebb gépeket: szerszámgépeket, lökhajtásos repülőgépeket, autókat, stb. gyártanak. A második ötéves terv végére, 196.2-re Kina acélgyár­társ tekintetében lo és fél- 12 millió tonnás termelésével a világon az ötödik helyet fogja elfoglalni. Ebből az ipari fejlődésből követ­kezik, hogy.az uj"Kina 600 milliónyi lakooán tul ipari és katonai nagyhatalom. De a puszta, rideg számok ellenére - mondhatja valaki joggal - Kina továbbra is nyugodtan megmaradhatott a múlthoz hasonló agyaglábon álló óriásnak, ha a nép nem érzi magáénak az uj hatalmat. De a valóságban.éppen ez a legfőbb tényező, amely Kinát igazi.nagy­hatalommá teszi. Az első ötéves tervben a párt és kormány által igért élet - éo kulturszinvonal emelését Kinában - sajnos, hogy azt kell mondanunk - velünk ellentétben nemcsak popiron, hanem a valóságban io teljesítették, sőt túlteljesítették. A.munkások éo parasztok életszín­vonala átlagban 3o-4o %-kal emelkedett. Sokat fejlődött a tömegek po­litikai öntudata, aktivitása. A Kinai Kommunista Párt mesterion, al­kotó módon alkalmaz20 a marxizmus-leninizmus általános érvényű igaz­ságait a kinai viszonyokra, a nemzeti sajátosságok diktálta követei­menyeknek megfelelően.

Next

/
Thumbnails
Contents