MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. január 22. - 1954. szeptember
1954. február 12.
Amikor sor került a jelölésre és a jelölőbizottság elnöke kezte felolvasni a jelölteket azt hiszem tévesen egy Boros nevü elvtársat, aki egyébként egy jóképességü fiatalember, 3 évig katona volt, most szerelt le. azért nem választották-be a vezetőségbe, mert csak június óta párttag és egy f elszólaló^azt mondotta, hogy csak egy éves párttagsággal lehet valaki vezetőségi tag. En ugy Tudom, hogy csak a titkárra vonatkozik ez az 1 éves megszorítás. - Később a jelölőbizottság elnöke a többi nevet ismertette. Számosan tettek megjegyzéseket, hoztak ui javaslatokat és ugy nézett ki, hogy minden rendben van. A felszólalok dicsérték a titkárt, elmondottak^ hogy amióta itt van élénkebb a pártélet, munkájával megvannak elégedve és minden jel arra mutatott, hogy simán bekerül az uj vezetőségbe is. Egy Mayer nevü elvtárs szóvátette, hogy a Pártbizottság nem akarja engedni, hogy a 2 év óta ott dolgozó titkár elvtárs vezetőségi tag legyen és Kérte adjanak választ arra, hogy miért van a Pártbizottságnak kifogása Gál elvtárs, a pártszervezet titkára ellen. Ozdi elvtárs a Pártbizottság részéről azt mondotta, hogy Gál elvtárs nem tud elszámolni 2- vagy 3 hónappal, hogy hol volt 1944 telén, amikor a szovjet frontra menő szerelvényről megszökött. Gál elvtárs elmondotta, hogy szökésben volt, kóborolt a többi szökött katonával és igy került Pestre, illetve Budára, Budán volt Budanest bekerítésekor is, ott esett fogságba és onnan vitték ki a Szovjetunióba és mint hadifogoly három evig kint volt. Ozdi elvtárs azt állította, hogy mivel nem tud elszámolni "á legkritikusabb időről" és nem tudja megmondani, hogy hol volt 1944 karácsonyán, kikkel volt együtt. ki adott neki enni, ezért a pártbizottság hiányosnak tartja az életrajzát. Bár a munkájával meg vannak elégedve mégsem küldte 5 hónapos pártiskolára. Azt is mondotta Ozdi elvtárs, hogy a Pártbizottság felelősséggel tartozik azért, hogy kik kerülnek a vezetőségbe és ezért ellenzik a jelenlegi titkár jelölését. Gál elvtárs egy falusi cselédembernek a fia, szegényparaszt gyerek, aki keményen dolgozott, amig felküzdötte magát, szákmát tanult, de ő nem tudja igazolni személy szerint, hogy kikkel bujkált. Egy elvtársnőt meg tud nevezni 4 mert földije, akivel találkozott. Az adott w neki ennii de ő egyébkent minden tevékenységéért vállalja a felelősséget, becsületes embernek tartja magát, éveken át dolgozott a pártért. Egyes felszólalók azt mondották, hogy éles vita, sőt komoly ellentét van a Pártbizottság és az alapszervezet vezetősége között azért, mert bírálták a Pártbizottságot; és igy akarják lehetetlenné tenni Gál elvtársat. Én nem tudom, hogy mi van emögött, de javaslom ennek a ténynek a megvizsgálását. Később Ozdi elvtárs újból felszólalt, ez volt a harmadik felszólalása a taggyűlésen. Már maga az a tény is hogy a Pártbizottság részéről háromszor szólalnak fel, azt bizonyítja, hogy bizonyos nyomást gyakorolnak a taggyűlésre. Ozdi elvtárs harmadszori felszólalásában éberségre hivatkozott. "Igaz, hogy Gál elvtárs jól dolgozott, de emlékezzünk csak Rajkra aki szintén jó munkát végzett, mégis áruló volt" - mondotta. Azt hiszem nem kell bővebben magyarázni, hogy ezzel a megállapitással a Pártbizottság részéről résztvevő Ozdi elvtárs lefékezte az egész taggyűlés menetet, súlyos hibát követett el, felszólalásai személyeskedésnek tűntek fel a párttagok szemé ben és véleményem szerint megsértette a K.V. a taggyűlés demokratizmusára vonatkozó határozatát.