MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. július 19. - 1949. augusztus 9.

1949. augusztus 9.

Jelentés ^ • a nagybudapesti VIT. -aunkáról. I S L$ Az első időkbea a VIT. munka eredi»éaye^íi|íaín^ásá\t|aagy­aértékben akadályozta, a VET.-iroda és a Nagybudapesti MINSZ. kt3z-öirti kap­csaolat lazasága. A VIT.-iroda által hozott határozatokat a Nagybudapesti MINSZ. többször nea kapta aeg időbea és eaiatt a tennivalók végrehajtását nea tudta politikailag és szervezetileg Megfelelően előkészíteni. Az el­múlt hétea sikerült ezt a súlyos hiányosságot felszámolni. •# A feladatok eredményes végrehajtása ás a további jó munka ér­dekében az önálló üzemi és kerületi pártbizottságok titkáraival, szerve­zőtitkáraival és propagandistáival ismertettük a VIT.-munka legsürgősebb feladatait, köztük a VIT. küldött-vála8ztó taggyűlések politikai, szerve­zeti előkészítését, valamint az agitációs munka kiszélesítését éa ebbe a felnőtt elvtársak bevonásának a szükségességét. Nagyvonalakban vázoltuk a helyi MINSZ, szervezetek feladatait és kihangsúlyoztuk a pártbizottságok felelő^, ellenőrző és támogató szerepét a VIT. munkák eredményes végrehaj­tásában. Az elmúlt héten 14 üzeni és kerületi pártszervezetben alapo­san megvizsgáltuk a VIT. munka menetét. A tapasztalatokról az alábbiakban számolunk be. • A pártbizottságok kivétel nélkül, de az alapszervezetek ve­zetőségei is saját ügyüknek tekintik a VET.-munkát. Minden támogatást meg-, adnak a fiataloknak és ellenőrzik a tennivalók végrehajtását. A pártbizottsági ülésen mindenütt megtárgyalták a helyi fela­datokat, a pártbizottsági tagok közül felelősöket jelöltek ki és segítsé­gül adták a MINSZ. titkárok mellé. Az alapszervezeti titkárok értekezle­tén mindenütt átbeszélték a VIT. munka helyi feladatait és azokat állandó­an napirenden tartják. A pártbizottságok és a helyi MINSZ. szervezetek kö­zött mindenütt jó a viszony. Általában tapasztalható, hogy a köíPös munká­ban közelebb kerültek a felnőttek a fiatalokhoz ás forditva. A VTT. jelentőségének éa politikai tartalmának tudatosítása, népszerűsítése mindenütt folyik, a felnőtt népnevelő-csoportok is most már bekapcsolódtak* Az ifjúsági gárdák többsége még gyengén, sok helyen még egyáltalán nea működik. A politikai tudato8itó munka egy kissé még mindig le van maradva. Vannak szervezetek, köztük több üzemi is, ahol a dekorációs aunkára helyezték a súlyt és elhanyagolták az agitációt. Pl. a Magyar Acélban, ahol 150 ifi közül 70-en vettek részt a taggyűlésen, ugyan­akkor a dekorációs munkára több ifi már reggel 6 órakor bejön és vannak közöttük olyanok is, akik még este 10 érakor is a diszitésan dolgoznak. Voltak szervezetek, pl. az újpesti, ahol a VIT.-et, mint látványosságot népszerűsítették és csak közvetlen a taggyűlések előkészítési munkájában kapcsolták be a Szovjetunió népszerűsítésének, ,a béke és a termelés kérdé­sének politikai tartalmát az agitációba. A gyenge politikai munkát bizo­nyltja az ia, hogy a XIII. kerületben, aely tulnyoaórészt proletárösszeté­telü, igen nagy aég a VTT.-tel szeaben közöabösen viselkedő fiatalok száma. • Július végén a VET.-munka egyik legfontosabb része a magyar résztvevők helyes kiválasztása, illetve megválaszttat ás a volt. A Nagybuda­pesti MINSZ, felsőbb szerveitől késve kapta meg a résztvevők számát éa e­miatt kevés idő állt rendelkezésre a VTT, küldötteket választó taggyűlések politikai és szervezeti előkészítésére. A küldött-választó taggyűlések ve­gyes sikerrel folytak le. A pártszervezetek mindenütt figyele-iael kisérték a küldött-jelöléseket és a választásokat is aajdnea aindenütt ellenőriz­ték. A WM-ben lezajlott taggyűléseken részt vettek a Pártbizottság tagjai,

Next

/
Thumbnails
Contents