MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. július 19. - 1949. augusztus 9.
1949. augusztus 9.
2. /Készittese el az üzemvezetőség a kijelölt műhely értekezletének határozatára azt a tervet, amellyel rövidebb idő alatt lehet befejezni a 3 éves tervet. 3. / A műhelyértekezlet határozatai után a szakszervezet rendezésében kisgyüléseket kell tartani, ahol egyrészt a többi dolgozókkal ismertetni kell a kijelölt műhely jó kezdeményezését, másrészt politikailag elő kell készíteni a Láng gyárban megtartandó nagygyűlést* 4•/ Nagygyűlést kell tartani a Lang gyárban, előadónak Apró Antal elvtársat javasoljuk. A nagygyűlésre mozgósitjuk a sajtót és a rádiót. A dolgozók mozgóaitását szóbeli agitáción kivül röplap kiadásával is elő kell segíteni, amely egyben a mozgalom politikai jelentőségét is ismertetni fogja a dolgozókkal. 5. / A terv részletes kidolgozása után mühelygyüléseken a szakszer- j vezeti mühelybizottság tagjai ismertessék a személyekre felbontott tervet. Ismerni kell minden dolgozónak, bogy naponta mit kell teljesítenie , ha határidő előtt akarjak befejezni a tervet. A mühelygyülések tervezetét részletesen dolgozza ki az üzemi szakszervezeti titkárság. 6. / Az üzemi Pártbizottság rendszeresen tárgyalja meg az üzemi szakszervezeti titkárságg helyzetjelentését a mozgalomról, 7. / Kéthetenként meg kell tartani a műhelygyüléseket, ahol ismertetni kell az elvégzett feladatokat, a felmerülő hibákat és az előttük álló tennivalókat. 8. /Pártmunkások, brigádok, élmunkás-körök értekezletein a kritika és önkritika fegyverével kell előre lenditeni a mozgalmat. 9. / Az egyéni agitációban, a faliújságon, szemléltető agitáoión keresztül ismertetni kell mindennap a műhelyek, brigádok És egyének kirészletezett tervének teljesítését. A jó eredményeket ; külön Írásbeli kiadványokon keresztül is ismertetni kell a dolgozókkal. A mozgalom ütemterve ; Augusztus 16 é s 19 között Kádár elvtárs* Pártunk Politikai Bizottságáhak tagja látogassa meg a ^ang gyárat, beszélgessen el . o\y annak a műhelynek a dolgozóival, ahol a mozgalom el fog indulni. ^ Ez egy ujabb lendületet fog adni a mozgalom előkészitésének. Augusztus 20-ig el kell végezni a beinditás előkészítésének munkáját. Augusztus 24-én a kijelölt műhely tartsa meg mühelygyülését és tegyen javaslatot, hogy a Lang gyár inditsa el ezt a mozgalmat. Augusztus 25-én a Szabad Nép közölje ezt a jó kezdeményezést. Augusztus 2|-en kell-^ta^íaM^a^lÉng gyári nagygyűlést, ahol az egész gyár magáévá teszi az egyik műhely kezdeményezését. Augusztus 27-én fog csatlakozni elsőnek a Magyar Hadiátorgyár N.V., amely egyben üdvözli is a Láng gyári munkásoknak