MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. április 12. - 1949. június 7.
1949. június 7.
Szigeti Sándor elvtársat az újpesti pártszervezet szakszervezeti megbízottját a pártszervezet termelési megbízottjának javasoljuk, Andréka elvtárs helyett, aki káderes lett. 29 éves, szerese ámkészitő, értelmiségi családból származik. 1945-től Párt és 1939-től szakszervezeti, tag. 1939-ben került kapcsolatba a munkásmozgalommal. Tagja volt a Deák-féle frakciónak. 1942-ben a 401-es büntetőszázadhoz vonultatták be, ahol elvesztette a bal lábát. 1943. májusában letartoztatták és 4 évre elitélték. 1944 novemberében csoportosan ki akarták vinni Németországba, ahonnan megszökött, A felszabadulás után az Orion gyárban kezdett dolgozni pártvonajon, mint szemináriumi előadó, majd később, mint o.b, titkár dolgozott a kerületi központban, 1947ben aznOrion üzemi"pártszervezet titkára volt, 1948. áprilisiban az alsógödi pártiskolán, mint előadó, utána a budatétényi iskolán volt előadó, majd 1948. júliusában a pártszervezet beküldte a Wolfner gyárba kádermegbizottnak, Munkáját nagyon komolyan és lelkiismeretese: végezte. Komoly szerepe volt abban, hogy az üzemi szervezet jól működött, 1949, márciusában lett az újpesti pártszervezet szakszervezeti megbizottja. Politikailag teljesen megbízható, frakciós múltját felszámolta. Igen értelmes, fejlődőképes elvtárs. Olyan természetű ember, aki nem nyugszik addig, amig a feladatok végére nem jár. Pártiskolát még nem végzett, en- , nem ellenére politikailag fejlett. Javaslat átbeszélve,: Szervezési Osztállyal, újpesti szervezettel.