MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. november 22. - 1955. december 20.

1955. december 20.

ZOG váltani, azért mert alapjában véve a kerületi pártbizottság egyik-másik munkatársa igazságtalanul járt el. Ha ezt megtesszük, magunk engedünk az egészségtelen szellemítik. Tóth elvtársat én rendkivül tisztelem, becsülöm, derék, becsü­letes és értékes, párthü ember. Azt is látni kell azonban, hogy 5 éve bör­tön igazgató volt, ami téliesen más terület. Neki egy üzem vezetéséről hal­vány fogalma sincs. Általában kis müehelyekben dolgozott a felszabadulás előtt t s ahhoz hogy ne nyomjuk viz alá az kell, hogy előbb egy kisebb­helyen belejöjjön. Tönkretesszük őt, ha egy nagy üzem élére állitjuk. Ha egy kis üzembe tesszük, ott megoldja majd a feladatát, és 2-3 év múl­va vihetjük előre. é Kádárt pedig hagyjuk ott nem azért, hogy ha találunk mást ki­cserélünk. Az a helyes, hogy most ő maradjon ott. / Még hosszasabb vita után döntött a PVB. Elhatározta, hogy Kádár elv­•& rs marad az igazgatói funkcióban, Tóth elvtáís pedig egy kisebb üzem élére kerül, ahol belejön a szakmába és később előbbre lehet vinni. / I Borka elvtárs javasMgával kapcsolatban: SZó volt arról, hogy behozzuk ide az Ipari és*JCözlekedési Osz­tályra. Csergő elvtárssal való megbeszélés alapján, addig marad az üzem­ben, amig megfelelő embert találunk helyette. / A javaslatot a PVB. elfogadta./ Gr ó 1 y a József elvtársat, a XIX.ker. PVB. első titkárát «Ö-#¥B-. a lo hónapos to-ábbképző tanfolyamra elfogadta. Csukrán Jőzsefné .elvtársnőt, PVTH a Chinoin gyár PVB.titkárának elfogadta ORSZÁGOS UTVÉLTÁB

Next

/
Thumbnails
Contents