MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. augusztus 18. - 1955. augusztus 25.

1955. augusztus 18.

ho^y ne védekezzünk, hanem tartsuk késben as agitá­cict. A KV. határozata ast mondja, hogy a békekölcsön jegyzés megfelelő politikai előké8sitéeéért a pártezer­vezet a felelős, a V3. előterjesztése pedig ugy veti fel, hogy csak a koordinálásért felelős a pártszerve­zet. Itt tehát a KV, határosat és as anyag között kü­lönbség van, Fováos Endre elvtárs: A békekölcsön jegysée politikai munkájánál épp ugy mint mindig az agitációs munkánál két elem van. Az egyik arait mi akarunk megmagyarázni a dolgosóknak, a másik pedig, amire ók kíváncsiak. Nekünk tavaly nem si­került as első elemet eléggé érvényesíteni a munkában. Nem volt az agitációs munkának tavaly egy hat áros ott, céltudatos, elvileg tissta agitációa vonala, Es fakadt as akkori politikai helysetből. de hozzájárult a mi munkánk gyengesége is. Kost egészen világos, hogy as agitácics munka agitációs vonala a második 5 éves terv és a Itefejesett első 5 éves terv eredményei. Ha est as agitéciót nem fogjuk eléggé vinni, akkor nem less Bikerea as agitáoiónk. Nem lehet ugy agitálni, hogy csak a felvetődött napi kérdésekre válaszoljunk. Ha aa uj 5 éves tervvel kapcsolatban mást nem is mondhatu k, de arról, ami a III, Kongresszuson elhangzott, beszél­ni kell. Ezentúl ssükségés felkészülni azokra a kérdések re, melyek vita kérdések leesnek. Aa üzemekben valóban a normarendezésről lesz szó. Itt el kellene mondani, hogy a dolgosok egy réssé már elérte a régi keresetét, egy másik része még nem érte el. Itt nagy szerepet fog játssani az üzem sajátságos helyzete - anyag el­látás, rendelés - esekre a kérdésekre ki kell dolgoz­ni az üzemi pártbisottaágoknak agitációs érveket és ezért as agitációs munka irányításában nagy szerepet játszik, hogy a kerületi pártbizottságok ellenőrizzék, segítsék as üzemi pártbisottságok ilyen irányú agitá­cióa felkésaülésát. Hivatkozni lehet azokra a munkások­ra, akik mér elérték a régi keresetüket, de lényegéé, hogy a helyi pártbisottságok, a:, alapszerv! vezetőségek csatasorba álljanak, A többi kérdésekre is válaszolni kell* Annak ellenére, hogy nagy probléma van a hus el­látásnál, az egjéb cikkeknél az ellátás jó. Húson kí­vül minden kapható. Frobléma az, hogy nem tudjuk meg­mondani: mikorra tudunk valamit nyújtani húsban, mert amit ígértünk, nem vált be. Nem tudom mit tudunk mon­dani as árak tekintetében. Fontos, hogy a leleplesés ugy történjen, hogy a büntetés ne sokáig késsen. A la­kás kérdésnél népszerűsíteni kell raeglévő eredményein­ket, hissen 3.9oo lakást adunk át a dolgozóknak és min* den üeemben vannak munkások, akik kaptak lakást. Az anyagban szerepel a példamutatás kérdése, de ezt konkrétabban kellene megfogalmazni. Arra van szükség, hogy a pártaktivistáknál elérjük, hogy példamutatóak légyenek, Aa előaő id'szakban mikor erről beszéltünk, ast válaszolták: tudni fogjuk a kötelességünket, Mcat tisztásni kell velük a Jegyaé8 összegét is. Ha ez tisz­tázott, akkor könnyebb lesz a munkánk, As anyagban ugy kellene megfogalmazni, hogy a példataitatás megszervezé­se alatt azt értjük, hogy a kölcsön jegysés előtt a jeg 8ée összegét tiestássák, A tavalyi békekölcsön jegyzés tapasztalata as volt, hogy sokkal könnyebb a jegyeést lebonyolítani, ha a jegyaéd előtt megkesdődik a vita

Next

/
Thumbnails
Contents