MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. július 12. - 1955. augusztus 8.
1955. július 26.
• port megbeszéli a párt vagy kormányhatározatot éa az abból adódó feladatokat, mint pl. a K. V. márciusi határozata végrehajtásánál, vagy a normarendeaesnél történt. .Egyes alapszervezeteinkben a pártcsoport élet kialakításának segítségével magas a párttagság aktivitása. Pl. a Goldberger gyárban a tagságnak kb. 35 JÍ-a van állandóan pártfeladatokkal ellátva, mig ugyan ebben a gyárban az exportnyomó műhelyben éppen a jó pártcso• portaunka eredményeként a tagság 65 jJÉ-áaak van pártmegbizatása. Vanoak jó kezdeményezések, mint a Beloiannisz III. és V-ös alapszervezetében, vagy az BáAG-ban, ahol a bizalmiaknak füzetük van, amelybe feljegyzik a kapott feladatokat és ezekről beszámolnak, feljegyzik, hogy ki fizet ás ki nem fizet tagdijat és az utóbbiakkal :ülön foglalkoznak. II. ^. A pártcsoport munkában meglévő általános fejlődés meT-"l lett az egyes alapszervezetekben kialakult jó pártcsoport élet ellenére, a pártcsoportok még nem töltik be hivatásukat. Nincsenek kihasznál-] va azok a lehetőségek, melyeket a pártcsoport élet jelenthet a párttá- I gok kommunista nevelésében, aktivizálásában. ^ A pá.rtcsoportok még nem tudták elérni, hogy a párttagok a párt politikáját egységesen értelmezzék és a párt határozatainak végrehajtásáért állandóan SZÍVÓS harcot folytassanak. A p*rt politikájának, határozatainak rendszeres magyarázása, végrehajtására, vonatkozó pártmegbizatások adása, végrehajtásuk ellenőrzése, a párttagok marxis'ta-leninista képzésével való foglalkozás, a párttagság mozgósítása a termelésben való példamutatásra, még nem képezik a pártcsoportok tevékenységének alapját. A pártcsoportok fő tevékenysége még ma is a tagdijak beszedése és a taggyűlésre való "mozgósítás. '* A pártcsoport munka fejlődése nem kielégítő, elmarad a követelmények mögött, aminek okai a következők: 1./ Alapsservezeteink vezetőségeinek nagyrésze még nem érti a pártcsoport munka lényegét, és a pártcsoportok irányításinak, ellenőrzésének feladatokkal való ellátásának módszereit. Il & 2. V. 1953. évi pártcsoport munkáról szóló határozatát megtárgyalták, erre azonban vagy nem emlékeznek, vagy a fluktuáció miatt sok alapszervezeti vezetőségi tag a határozatot nem ismeri. Ezért a ORSZÁGOS LEVÉLTÁR